Az Alzheimer-kór első tünete lehet a nappali aluszékonyság

álmosság, ásítás
A folyamatos aluszékonyság intő jelként szolgálhat
Vágólapra másolva!
Az UC San Francisco kutatói szerint az Alzheimer-kór közvetlenül támadja napközben az ébrenlétért felelős agyi régiókat. Emiatt a betegeknél túlzott aluszékonyság alakulhat ki még azelőtt, hogy diagnosztizálnák az ezzel kapcsolatos memóriazavarokat. A korábbi tanulmányok szerint a túlzott álmosság csak a rossz éjszakai alvás tünete, ám a legfrissebb, az Alzheimer's and Dementia folyóiratban publikált kutatás azt mutatja, hogy ezt valójában maga az Alzheimer-kór okozza.
Vágólapra másolva!

Intő jelként szolgálhat a folyamatos álmosság

Az öregkori elbutulás leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, ami a hatvanöt éven túli korosztály 10 százalékát érinti. A betegek alvásának változása része ennek a fokozatos leépülésnek, így alvásuk általában megromlik.

Megesik, hogy folyton csak aludnánk Forrás: pexels.com

– mondta Lea T. Grinberg, a vizsgált vezető szerzője, az UCSF Memória és Öregedési Központ neurológiai és patológiai docense. – Az alvást irányító agyrégiók az elsők között romlanak az Alzheimer-kór kezdetén, ezért a túlzott nappali álmosság intő jelként szolgálhat, különösen akkor, ha jelentős éjszakai alvási problémákkal párosul.

Hozzátette: ez a betegség korai figyelmeztető jeleként szolgálhat.

A most kapott eredmények kiegészítik azokat a korábbi a bizonyítékokat, amelyek arra utaltak, hogy a tau-proteinek közvetlenül járulnak hozzá a szellemi képességek romlásához,

amelyet az Alzheimer-kór tüneteiként azonosítanak.

Károsodik az egész ébrenlét-elősegítő hálózat

Jun Oh, a tanulmány másik vezető szerzője, a Grinberg laboratórium kutatója és kollégái az Alzheimer-kórt, a tau-protein szintet és az idegsejtek számát három agyi régióban mérte, amelyek elősegítették az ébrenlétet.

A kutatócsoport 13 elhunyt Alzheimer-kóros betegtől és hét egészséges kontroll alanyból vett mintákat, amelyeket az UCSF Neurodegeneratív Betegségek Agybankjából nyertek.

A folyamatos aluszékonyság intő jelként szolgálhat Forrás: pexels.com

Azt látták, hogy az Alzheimer-kóros betegek agyában az egészséges kontrollokhoz képest mindhárom ébrenlét-elősegítő agyközpontban jelentős tau-növekedés tapasztalható.

Ez a három terület a locus coeruleus (LC), az oldalsó hipotalamusz terület (LHA) és a tuberomamillaris mag (TMN) volt. Ugyanazok a régiók az idegsejtjeik 75 százalékát veszítették el.

– magyarázta Jun Oh. – Úgy tűnik, hogy az ébrenlétet elősegítő hálózat különösen sebezhető az Alzheimer-kórban szenvedő pácienseknél.