Továbbra is küzdenek az erdőtűzzel Gran Canarián

erdőtűz
2019-ben különösen sok erdő égett le
Vágólapra másolva!
Továbbra is küzdenek az erdőtűzzel a Kanári-szigetekhez tartozó Gran Canarián, ahol hétfőn ismét lakókat kellett kitelepíteni elővigyázatosságból.
Vágólapra másolva!

Nehezen megközelíthető terepen tombol a tűz

"Rendkívül kemény éjszaka volt" - fogalmazott Ángel Víctor Torres, a szigetek elnöke sajtótájékoztatóján, ahol elmondta, hogy reggelre 1000-ről

1500 hektárra nőtt a tűz által elpusztított terület nagysága,

kiterjedése pedig meghaladja a 23 kilométert.

Az egész éjszaka dolgozó tűzoltók munkáját az erős, óránként 70 kilométeres szél nagyban megnehezítette, amely ugyan nap közben csökkent, de a szakemberek attól tartanak, hogy ismét fokozódni fog.

Az erős szél és magas hőmérséklet gátolja lángok oltását. Forrás: https://news.sky.com/story/gran-canaria-hundreds-evacuated-as-mountain-fire-rages-on-holiday-island-11782744

Az oltásban mintegy 600 ember vesz részt a földi egységeknél, és összesen 13 helikopter valamint repülőgép segíti őket a levegőből. Utóbbiak munkája rendkívül fontos, mivel a tűz a sziget középső, hegyvidéki, nehezen megközelíthető térségében tombol.

A legjobb hír, hogy eddig nem történt sérülés

A szigetek elnöke a "legjobb hírnek" azt nevezte, hogy eddig nem történt személyi sérülés, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy

emberi gondatlanság okozta a katasztrófát.

A helyi hatóságok még a hétvégén őrizetbe vettek egy 55 éves férfit, aki forrasztási munkálatokat végzett, és a gyanú szerint emiatt felelős a tűz keletkezéséért.

Helikopter segíti oltani a tüzet, a tűz a sziget középső, hegyvidéki, nehezen megközelíthető térségében tombol. Forrás: https://edition.cnn.com/2019/08/11/world/canary-islands-fire/index.html

Az erdőtűz miatt három, Tejeda, Artenara, Gáldar településekről kellett lakókat evakuálni, összesen több mint ezer embert, akik aggodalommal követik átmeneti szállásaikon, hogy vajon mi lesz házaikkal, hátrahagyott állataikkal.

(Forrás: MTI)