Szinte sokkolta a kalandozó magyarokat az augsburgi vereség

2019.08.10. 18:45

Pontosan 1064 évvel ezelőtt, 955. augusztus 10-én a magyarok súlyos vereséget szenvedtek német földön, Augsburg közelében, a Lech folyó mellett. A sorsdöntő csata jelentősége abban rejlik, hogy mintegy esszenciája az ezt megelőző évek, évtizedek problémáinak. A magyarok ugyanis nem számoltak a német királyi hatalom megerősödésével, a német tartományok és fejedelemségek közötti kiegyezésekkel. A vereség után azonban örökre megtanulták, hogy az egységesülő német állam ellen nem célszerű további kalandozó hadjáratot indítani.

„A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!"

A kalandozó magyarok sikereiket elsősorban meglepő sztyeppei harcmodoruknak és ellenfeleik megosztottságának köszönhették. A magyarság az Urál vidékéről indulva, több mint háromezer kilométeres vándorútjának végén, feltehetőleg 895 táján telepedett meg a Kárpát-medence alföldi területein.

A magyarok kalandozását egész Európa rettegteForrás: commons.wikimedia.org

Harcias természetüktől akkoriban egész Európa rettegett; nem véletlenül vált szállóigévé, hogy „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket (Sagittis Hungarorum Libera nos, Domine!).  

Kifogástalan lovaglási és íjászatkészségeiket gyakran kamatoztatták a harctéren, 

a fennmaradt források szerint mintegy 95 százalékos pontossággal találtak célba, ügyesen használták a szablyát, a fokost és a gerelyt, miközben a rendkívül sikeres sztyeppei harcmodort alkalmazva, eltökélten száguldottak céljuk felé.

Árpád fejedelem portréja Feszty Árpád "A magyarok bejövetele" című monumentális körképérőlForrás: Wikimedia Commons

Taktikus harcmodort fejlesztettek ki, és gyakran szimuláltak visszavonulást egy nagyobb támadás előtt. 

Egy-egy kalandozás során több száz vagy akár több ezer kilométert is megtettek, 

és bebizonyították kivételes katonai, szervezési készségeiket.

A történelem mintegy ötven magyar inváziós hadjáratot jegyez 862 és 970 között, amelyek főként nyugatra, majd később a kelet, Bizánc felé irányultak.

Három irányba indultak kalandozni

A kalandozó magyarok az első komolyabb vereséget 933. március 15-én szenvedték el I. Henrik (más néven a 919-936 között uralkodó Madarász Henrik) német királytól a merseburgi csatában, ahol Lehel és Bulcsú magyar hadvezérek seregei lélektani kudarcot vallottak. Ez volt ugyanis az első jele annak, hogy Nyugat-Európa felkészült a magyarok elleni harcra.

I. Henrik felkészült a harcraForrás: Wikimedia Commons

Henrik már évekkel korában nagy erőfeszítéseket tett a belviszályok lecsendesítésére és a magyarok elleni védelem biztosítására.

Utóbbi céljából nehézlovas katonaság kiképzését sürgette, és 924-ben rendszeres évi adó fejében kilencévnyi békét vásárolt. 

Ez idő alatt gondos tervezéssel készült fel egy esetleges támadás visszaverésére.

I. Henrik csatája a magyarokkal Merseburgnál, illusztráció, a Sächsische Weltchronik kódexbőlForrás: Wikimedia Commons

A merseburgi vereség ellenére a kalandozó hadjáratok megsokasodtak a 940-es évektől kezdve. A portyázó csapatok északi irányban a fehér horvátok ellen indítottak támadásokat, a déli irányú portyázásokat pedig Bizáncra összpontosították, miközben a megújuló nyugati irányú harcok is folytatódtak. 

A hódítások évtizedei alatt a nyugati népek azonban egyre többet megismertek az ősmagyarok harci technikájából, így egy vereség szinte elkerülhetetlenné vált.

Nem tudtak belenyugodni a vereségbe

A magyarok ellen győzelmet arató I. Henrik német király 936-ban meghalt, és a trónra fia, a medvét és vadkant lándzsával elejtő I. Ottó lépett. 

A magyarok az új királytól is ki akarták csikarni annak a rendszeres évi adónak a fizetését, amelyet Henriktől sok éven át élveztek. 

Aethelflaed királynő és I. Ottó német-római császárForrás: Wikimedia Commons

A frank hagyományokat folytató uralkodó ezt visszautasította, ezért szinte azonnal szembe kellett néznie a Szászországra törő kalandozó magyar törzsekkel.

Próbálkozásuk azonban súlyos kudarcba fulladt, és néhány történelmi forrás szerint 

a király egészen Metzig üldözte a magyarokat, 

akik nem tudtak belenyugodni a vereségbe, és a következő évben ismét Szászország ellen támadtak, de ismét kemény leckét kaptak. Néhány évnyi szünet után, 947 végén ennek ellenére ismét felújították a hódító hadjáratokat.

Taksony Josef Kriehuber színezett litográfiájánForrás: Wikimedia Commons

A magyar sereget Taksony vezette, amely Itáliába indult, és ahol II. Berengár királytól a béke fejében sikerült kicsikarnia bizonyos mennyiségű pénzt. Amikor meghalt a magyarok ellen győztes Berchtold herceg,  

a portyázók 948-ban ismét megtámadták Bajorországot, de nem sikerült nekik mélyen behatolni német területre. 

Honfoglaláskori harcos rekonstrukciójaForrás: László Gyula

Ottó király három év múlva kiterjesztette fennhatóságát Észak-Itáliára, ami tragikus következményekkel járt a nyugati irányú magyar potyázások számára. A nyugati utak ezzel ugyanis lezárultak a kalandozó törzsek előtt.

Mindenfelé pusztítást hagytak maguk után

A 953-as évben azonban belső lázadás tört ki a központosító politikát folytató uralkodó ellen, amit saját fia, Liudolf sváb herceg és veje, Vörös Konrád lotaringiai herceg robbantott ki. 

Az összeesküvők saját haderejük mellé a magyarokat is segítségül hívták. 

A nomád törzsek Karintián át vonultak Bajorországba, majd Frankoniába, és mindenütt nagy pusztítást hagytak maguk után.

A honfoglalás után számos földvárat építettek a magyar törzsekForrás: x-default/

A király gyors fellépésének köszönhetően a felkelés még azelőtt megbukott, hogy a Bulcsú vezette kalandozók átlépték volna a határt. Nem fordultak azonban vissza, és a mai Belgium, illetve Franciaország területén portyáztak: útjukat feldúlt templomok, hosszú és kemény ostromok, valamint gazdag zsákmány övezte.

Riccardus fráter a pápának írt jelentésében rendkívül harcias és vitéz, de pogány népként írta le a keleti magyarokatForrás: Kurultáj

Az ellenfeleik gyakran nem vállalták a nyílt összecsapást, és egy alkalommal elfogták Bulcsú unokatestvérét, akit lefejeztek. 

A magyarok válaszul az összes foglyukat megölték. 

Bár a csaták és betegségek megtizedelték őket, végül Itálián át hazatértek, amellyel véget ért az utolsó sikeres nyugati hadjáratuk.

A belviszályok is segítették a bevonulást

Szászországban 955-re lassan rendeződött a belső helyzet, amikor a kalandozó magyarok újra mozgósítani kezdték seregeiket egy újabb támadásra készülve.

Talán arra számítottak, hogy a német belviszályok ezúttal is megteremtik számukra egy bevonulás eshetőségét, de a korábbi évi gazdag zsákmányszerzés is motiválhatta őket.

Meddig jutottak el a kalandozó magyarok?Forrás: Wikimedia Commons

Ráadásul látták, hogy az ország szorult helyzetben van, és a korábbi vereséget is szerették volna Ottóval szemben törleszteni. 

A magyar seregek július közepén törtek be Bajorországba, Bulcsú, Lehel és Súr vezetésével, 

majd az egész bajor térségen áthaladva átkeltek a Lech folyón és Augsburg mellett elvonulva Svábföldre léptek.

Híresek voltak a lovaglási technikájukról, és ügyesen bántak az íjjalForrás: Wikimedia Commons

Nyomukban ezúttal is a pusztítás járt. 

A portyázó seregek Augsburgnál gyülekeztek augusztus elején, hogy ostrom alá vegyék a környék legjelentősebb városát.

Bár a csatáról megemlékező német krónikás, Augsburgi Gerhard szerzetes – aki Ottó dicsősége érdekében igyekeztek minél hatalmasabbnak feltüntetni a legyőzött magyar sereget – százezres nagyságrendű hordákról írt, a magyar törzsek feltételezett 25 ezer lovasa is elég tekintélyes haderőnek minősült.

Napokig ostromolták a várost

A magyarok még a tényleges ostrom előtt folyamatos rohamokkal, lerohanásokkal kísérelték meg bevenni a várost.

Ennek sikertelenségét látva taktikát változtattak, és megpróbáltak egy tömeges támadással áttörni a védőkön augusztus 8-án.

A kalandozó magyarok bejárták a 10. században egész EurópátForrás: Wikimedia Commons

A védelem szervezésében azonban élenjárt Augsburg püspöke, Ulrich, aki kivette részét a birodalmi ügyekből is. Katonái a kapu előtt vitézül harcolva ellenálltak a magyarok támadásának, akik végül kénytelenek voltak visszavonulni.

A következő nap az ostrom döntő napjaként indult, amikor 

az éjszaka leple alatt a magyarok minden oldalról teljes ostromgyűrűbe fogták a várost, ismét egy teljesen új harcmodort alkalmazva. 

A portyázó magyar csapatok egyik vezére Lehel voltForrás: Wikimedia Commons

Felállították az ostromgépeket, és íjakkal, nyilakkal, szablyákkal, valamint gerelyekkel felfegyverkezve felkészültek a döntő támadásra. Ekkor érkezett a hír, hogy a német király bajor, frank, szász és cseh csapatokból álló seregével együtt a város felé tart. 

Ennek hallatán a magyarok abbahagyták az ostromot, és felkészültek a csatára. I. Ottó úgy döntött, hogy ezúttal bármi áron elfogja az országában garázdálkodó csapatokat.

Kénytelenek voltak közelharcba bocsátkozni

A felderítés után végül a magyarok augusztus 10-én a meghatározó létszámfölényük miatt óriási önbizalommal vágtak bele a csatába.

Váratlanul úgy döntöttek, hogy késlekedés nélkül átkelnek a Lech folyón, és megkerülve a német had derekát, nyilaikkal a hátvédre támadnak.

Az augsburgi csata Hektor Mülich (1415-1490) illusztrációján, Sigmund Meisterlin Nürnberg város történetét leíró, 1457-ben készült munkájában (Staatsbibliothek Augsburg)Forrás: commons.wikimedia.org

Hasonló módon rontottak rá a német sereg más részeire is, akiket megfutamítottak. A király ennek hírére odaküldte Vörös Konrádot egy erős lovas csapattal, aki kiszabadította a foglyokat, és visszaszerezte a zsákmányt.

A hadrend ekkor felbomlott, és a magyarok kénytelenek voltak 

a számukra kedvezőtlen közelharcba, kézitusákba bocsátkozni, 

ami a nehézfegyverzetű német seregnek jelentett komoly előnyt.

Az augsburgi csata Balthasar Riepp 1744-es freskójánForrás: commons.wikimedia.org

A magyar harcmodor és fegyverzet egyszerűen alkalmatlan volt az ember ember elleni küzdelem eredményes megvívására, a páncélos német katonákkal szemben. 

Bár a németek is sok embert vesztettek (köztük volt Konrád herceg ), 

augusztus 10.-e I. Ottó seregeinek teljes győzelmével ért véget. A csata pontos mozzanatait nem ismerjük, de annyi bizonyos, hogy a vereség után a magyarok igyekeztek minél gyorsabban elhagyni az országot.

Kivégezték a magyar vezéreket

A király csapatai azonban a megvert és megfutamított magyarok további üldözésére, menekülési útjaik elzárására és megsemmisítésére készültek. Szomorú sors jutott osztályrészül a magyarok elfogott vezéreinek: 

Mindhárom magyar vezér, Lehel, Bulcsú és Súr a regensburgi bitófán végezte néhány nap múlva. 

Ez jelentette a kalandozások történetének legnagyobb csapását.

Az augsburgi vereség vetett véget a nyugat-európai portyázásoknakForrás: Ethil Ally Challenged

Az elfogott magyar vezérek kivégzése valósággal sokkolta a kalandozások vezetőit. I. Ottó tudatosan folyamodott ehhez a kemény büntetéshez, mert azt remélte, hogy ezzel elrettenti a magyarokat a további akcióktól. 

Az uralkodó győzelmét az „isteni erőnek" tulajdonította, 

a híradások szerint már a harcmezőn kitüntették őt a császári, imperator címmel, bár a császárrá koronázását csak később, 962-ben tartották meg.

A 955-ben szerzett tapasztalatok mégis arról győzték meg a kalandozókat örökre, hogy az egységesülő német állam ellen nem célszerű rablóhadjáratot indítaniForrás: Wikimedia Commons

A regensburgi kivégzés nemcsak a három legtapasztaltabb hadvezértől fosztotta meg a magyar harcosokat, hanem meglehetősen kockázatossá tette a nyugati portyákat.

Ezért volt ez a magyarok utolsó, kalandozó, nyugati hadjárata.