Mesterséges megtermékenyítéssel fogant déli szélesszájú orrszarvú született

északi szélesszájú orrszarvú
Északi szélesszájú orrszarvúk a Dvůr Králové állatkertben
Vágólapra másolva!
Először született mesterséges megtermékenyítéssel fogant déli szélesszájú orrszarvú Észak-Amerikában: a borjú születése reményt ad egy másik alfaj, a mára mindössze két egyedet számláló északi szélesszájú orrszarvú megmentésére.
Vágólapra másolva!

A San Diego Zoo Global szervezet bejelentése szerint a Victoria nevű anyaállat vasárnap hozta világra az egészséges hím borjat 30 percnyi vajúdás után a San Diego Zoo Safari Park állatkertben.

A nőstény 2018 márciusában esett át mesterséges megtermékenyítésen, amelyhez egy déli szélesszájú orrszarvú lefagyasztott hímivarsejtjeit használták fel. A vemhesség 493 napig tartott. Az anya és kicsinye egyelőre a nagyközönségtől elzárva tölti napjait.

A borjat idővel bemutatják a Nikita Kahn Orrszarvúmentő Központ öt másik nőstényének, köztük az ugyancsak mesterségesen megtermékenyített Amaninak, amely várhatóan szeptember-október folyamán hozza világra kicsinyét.

- mondta Barbara Durrant, a szervezet vezető munkatársa.

Forrás: Wikimedia

Mára mindössze két északi szélesszájú rinocérosz maradt a Földön, mindkettő nőstény. Az utolsó hím példány, Sudan 2018 márciusában pusztult el. A kutatóknak azonban sikerült begyűjteni és lefagyasztva megőrizni több hím egyed spermáit, amelyeket a faj életben tartásához lehet felhasználni.

A San Diegó-i déli szélesszájú orrszarvúkat "béranyának" szánják: északi szélesszájú orrszarvúembriókat terveznek beültetni a méhükbe. A rinocéroszok szaporodási szervrendszere nagyon összetett, de a kutatók reményei szerint az eljárás révén 10-20 éven belül megszülethet az első északi szélesszájú orrszarvúborjú.

(MTI/AP)