A kis herceghez hasonlóan, 75 éve köddé vált Antoine de Saint-Exupéry

Exupéry
Nem adta fel álmait, hogy a levegőbe szálljon
Vágólapra másolva!
1944. július 31-én Antoine de Saint-Exupéry francia író és pilóta Korzika szigetéről egy Lockheed Lightning P-38-as repülőgép fedélzetén a magasba emelkedett, hogy légi felderítést végezzen, de soha nem tért vissza. Azóta már számos elmélet született a kalandos életet élő író rejtélyes eltűnésével kapcsolatban: talán a németek lőtték le, esetleg elvesztette az irányítást a repülőgépe felett vagy öngyilkosságot követett el? Egy évvel az után, hogy A kis herceg 1943-ban először megjelent, szerzője és illusztrátora a főszereplőhöz hasonlóan, egyszerűen köddé vált. Vajon mi történhetett pontosan 75 éve Antoine de Saint-Exupéry-vel?
Vágólapra másolva!

„Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!"
(Antoine de Saint-Exupéry)

Már gyerekként a repüléssel kísérletezett

Ha a világ leghíresebb hercegét keressük, akkor a legtöbben gondolkodás nélkül Antoine de Saint-Exupéry népszerű főhősét említik, aki a világirodalom egyik legismertebb könyvét inspirálta. A sivatagban megjelenő fiatal, aranyhajú gyermek és a társaitól lemaradt pilóta barátságának történetét több mint 250 nyelvre fordították le, és még ma is évente körülbelül 2 millió példányát értékesítik.

A kedves és megható történet azonban ugyanúgy bővelkedik rejtélyekben és titkokban, mint ahogy írójának élete is.

Már gyerekként is rajongott a repülésért Forrás: Wikimedia Commons

Antoine Marie Jean-Baptiste Roger de Saint-Exupéry 1900. június 29-én született a franciaországi Lyonban egy régi arisztokrata család sarjaként.

Egyik őse az amerikai forradalmárokkal harcolt a Yorktown-i csatában 1781-ben, és Antoine talán tőle örökölte küzdeni akarását.

Édesanyjával és négy testvérével együtt vidékre költöztek Forrás: Wikimedia Commons

Apja korai halála után a család a Saint-Maurice-de-Remens kastélyba költözött, ahol a híres író és négy testvére gondtalan életet élt: játszottak, színdarabokat és zenét szereztek.

A kis Antoine itt kezdett el verseket írni, és ezen a helyen szeretett bele a repülőgépekbe is.

Időt és energiát nem kímélve egyszer például lemezeket rögzített a kerékpárjához, és a pedálokat őrült sebességgel hajtotta. Már akkor azt remélte, hogy ezzel hamarosan felreppenhet az égbe. Akkor még nem tudta, hogy álma csak nehezen válik majd valóra, és sokáig kell várnia, amíg megérintheti az égboltot.

Mindig hajtotta valami az ég felé

Antoine de Saint-Exupéry először 1912 nyarán emelkedett a magasba egy francia légi úttörővel, Gabriel Wroblewskival. Az élet azonban egyre bonyolultabbá vált a fiatalember számára. Miután 1914 júniusában Ferenc Ferdinánd főherceg, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse és hitvese merénylet áldozata lett, az európai országok sorra mozgósítottak, és ezzel kezdetét vette az első világháború.

A fiatal Antoine és fivére, Francois ekkor kezdte meg tanulmányait a Lyon melletti Notre Dame de Montgré at Villafrance jezsuita iskolában.

A repülés volt a nagy szenvedélye Forrás: Getty Images/Hulton Archive

Amikor azonban a háború pusztítása egyre súlyosabbá vált, a két testvér átköltözött a svájci Fribourgba és ott folytatta tanulmányait. 1917 tavaszán a később híressé vált francia író letette az érettségit, és még ugyanebben az évben elveszítette testvérét, aki reumás lázban hunyt el.

Saint-Exupéry Párizsba költözött, és részt vett az egyik vezető főiskola előkészítő óráin.

Nem adta fel álmait Forrás: Getty Images

Folyamatosan érezte, hogy valami hajtja az ég felé, ám mégis a francia haditengerészet kötelékébe kérte felvételét.

1918 júniusában azonban nem tudta teljesíteni a felvételi vizsga szóbeli részét, így a következő tizenöt hónapban inkább építészetet tanult. Időközben véget ért az első világháború.

Megszerezi katonaipilóta-szakszolgálati engedélyét

Várva várt katonai szolgálatát végül 1921 áprilisában kezdte meg, amikor Strasbourgba utazott pilótaképzésre. Júniusban vette az első repülési óráját egy Farman típusú repülőgéppel, majd egy hónappal később már teljesen egyedül repült az első világháború leghíresebb vadászgépe, a Sopwith fedélzetén.

1921 decemberében megszerezte szakszolgálati engedélyét, majd rövid ideig Észak-Afrikában szolgált.

Szerelmes volt a repülésbe Forrás: Wikimedia Commons

Szárnyaló álmait egy rövid időre azonban feladta, amikor 1922 telén beleszeretett Louise Lévêque de Vilmorint-ba.

A következő évben egy repülőgép-balesetben megrepedt a koponyája.

Ez az esemény vette rá, hogy egy időre felhagyjon a repüléssel, ezzel, a menyasszonya szerint veszélyes szakmával, és kilépjen a szolgálati kötelékből. A férfi a szerelmével együtt Párizsban telepedett le, ahol irodai munkát vállalt.

Csak menyasszonya kedvéért hagyott fel egy időre a repüléssel Forrás: Wikimedia Commons

A szenvedélyét azonban nem tudta feladni, és 1924-ben részmunkaidős postai pilótai feladatokat vállalt. Két évre rá jelent meg első meséje, A pilóta (L'Aviateur) a Le Navire d'argent című lapban.

Öröme azonban nem volt felhőtlen:

ugyanebben az évben hunyt el legidősebb nővére, Marie Madeleine és Antoine de Saint-Exupéry hamarosan felbontotta az eljegyzését is. A legfontosabb célja újra a repülés lett.

Gyakran hagyatkozott a levegőben az ösztöneire

1926 októberében már újra repült. A repülés úttörőjeként dolgozott nemzetközi postajáratokon, a leveleket és küldeményeket többek között Franciaországba, Spanyolországba és Észak-Afrikába szállította.

Egy év múlva idejének nagy részét már a szenegáli Dakarban töltötte, ahol megismerte a Szaharát és annak lakóit.

Exupéry Montrealban Forrás: Wikimedia Commons

Ugyanebben az évben felkérték, hogy igazgassa a Szaharában elhelyezkedő spanyol fennhatóságú Cap Juby repülőteret. Reptéri parancsnokként barátságos volt mind a spanyol hatóságokkal, mind az arabokkal, és kialakult kapcsolatrendszere révén tudott segíteni az eltévedt vagy a sivatagban kényszerleszállt pilótáknak. Nem feledkezett meg a repülésről sem,

ahol gyakran hagyatkozott az ösztöneire,

miközben kezdetleges műszaki felszereltségű gépeken, rádió nélkül repült nemcsak a Szaharában, hanem az Andokban is.

Igazgatóként is dolgozott, és közben repült Forrás: Wikimedia Commons

Első könyve, "A déli futárgép – Postajárat délről" (Courrier Sud) 1929-ben jelent meg, és még ugyanebben az évben Dél-Amerikába költözött, ahol az Aeroposta Argentina Company igazgatójává nevezték ki.

Nagy szerelmét, a repülést is tovább folytatta: Henri Guillaumet, Jean Mermoz és Marcel Reine kollégáival együtt szálltak a magasba.

Navigátorával együtt lezuhant a Szaharában

Két évvel később, 1931-ben megjelent második regénye, az "Éjszakai repülés" (Vol de Nuit), amivel elnyerte a rangos francia irodalmi kitüntetést, a Femina-díjat. Ekkor vette feleségül a guatemalai származású diplomatát és újságírót, Consuelo Gomez Carillót.

Viharos volt a kapcsolatuk Consuelo Gomez Carillóval Forrás: Wikimedia Commons

Bár hamarosan a nyughatatlan természetű nő lett a férfi múzsája, együttlétük mégis zaklatott és szorongásokkal teli volt. Antoine de Saint-Exupéry rengeteg időt töltött a kedvesétől távol, amikor repülni ment, de a kölcsönös, házasságon kívüli viszonyok is megkeserítették életüket.

1935 decemberében ezért inkább benevezett a 150 000 frankos fődíjazású Párizs-Saigon repülőversenyre,

ahol a pilóta-író és navigátora, André Prévot lezuhant a Szaharában.

Lezuhantak a sivatagban Forrás: Wikimedia Commons

Napokig bolyongtak a sivatagban, ahonnan végül egy beduin karaván mentette ki őket. A következő évben visszatért az íráshoz és többek között Moszkvában végzett tudósítói munkát.

A háború azonban visszatért Európába a spanyol polgárháború képében, Exupéry pedig komoly cikksorozatot írt a polgárháborús eseményekről a The Intransigent francia újságnak.

A sérülések sem tudták elvenni a kedvét Forrás: John Phillips

1937-ben már újra repült, de egy évre rá ismét lezuhant, ezúttal Guatemalában, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyekből soha nem gyógyult fel teljesen.

Dél-amerikai és észak-afrikai repülési kalandjait örökítette meg az 1939-ben megjelent "Az ember földje" (Terre des Hommes) című regényében, amivel kiérdemelte a francia és az amerikai szakma elismerését.

Repülési élményeit dolgozta fel A kis hercegben

A férfit újabb balesete sem tántorította el szenvedélyétől, és amikor 1939. szeptember 1-jén kitört a második világháború, Antoine de Saint-Exupéry a legjobb katonai erényeket testesítette meg. Először a francia légierőnél szolgált felderítőként, ám amikor Franciaország 1940-ben elesett, az író-pilóta Amerikába menekült, és New Yorkban telepedett le.

A kis herceg Amerikában jelent meg Forrás: Wikimedia Commons

Itt fogott bele máig leghíresebb regényébe, A kis herceg (Le Petit Prince) írásába,

amelyben a korábbi repülési élményeit és a fantáziáját dolgozta össze, miközben komoly propagandát folytatott az amerikai hadba lépés érdekében.

Leghíresebb regénye, A kis herceg Forrás: Pinterest

A sors fintora, hogy az író saját rajzaival illusztrált könyv 1943. április 6-án végül az Egyesült Államokban és nem Franciaországban jelent meg először, francia és angol nyelven.

Ahogy Antoine de Saint-Exupéry fogalmazott, a történet egy gyermekről szóló mese felnőtteknek.

Exupéry egy repülőgép roncsa mellett Forrás: Wikimedia Commons

Az író élete azonban a sikerben való fürdőzés helyett újabb drámai fordulatot vett:

amikor 1943-ban visszatért az európai hadszíntérre, hogy hazája felszabadításáért harcoljon, rágalmak és támadások kereszttüzében találta magát.

Az ekkor már 43 éves, a bevetéshez az akkori szabályok szerint „túl előrehaladott korú" pilóta az őt ért méltatlan támadások miatt mély depresszióba zuhant.

Ő volt a világ legidősebb harci pilótája

A repülésről még ekkor sem mondott le, és kiharcolta, hogy szolgálatba léphessen. Bár felettesei mindent megtettek, hogy segítsék, többször kifejezetten dühösek voltak a pilótára, mert

Exupéry gyakran tévesen értelmezte a navigációs műszereket és láthatóan gondjai akadtak a repülőgép kifinomult technológiájával.

Magát a világ legidősebb harci pilótájaként aposztrofálta Forrás: Wikimedia Commons

Repüléseit olyan váratlan események kísérték, mint motortűz, motorhiba, vagy az oxigénmaszk problémája.

A rossz egészségi állapottal küzdő francia író számára a nagy magasságban végrehajtott küldetések igen kimerítőnek bizonyultak, miközben úgy jellemezte magát, mint „a világ legidősebb harci pilótája".

Marcel Peyrouton és Antoine de Saint-Exupéry Forrás: Wikimedia Commons

A tizedik, utolsó bevetése előtt még egy tengerparti étterembe ment szórakozni a barátaival,

ahol a visszaemlékezések szerint vidám hangulatban mutatott be különféle kártyatrükköket, miközben vicces történeteket mesélt. A szobájába csak éjjel fél kettőkor tért vissza.

Lockheed P-38 "Lightning" magassági kísérő vadász. Ilyen gép fedélzetén tűnt el Antoine de Saint-Exupéry Forrás: Wikimedia Commons

Amikor 1944. július 31-én egy Lockheed P–38-as típusú repülőgép fedélzetén bevetésre indult a korzikai Borgóról a dél-franciaországi Grenoble régióba, hogy felderítést végezzen, még nem tudta, hogy a végzetébe rohan. Az író sohasem tért vissza utolsó küldetéséről.

Csak évtizedek után találták meg a roncsokat

A feltételezett katasztrófa óta eltelt évtizedek során számtalan elmélet született azzal kapcsolatban, hogy mi történhetett azon a végzetes, 75 évvel ezelőtti napon. Ellenséges tűzbe keveredett? Elvesztette az irányítást a gépe felett? Vagy esetleg öngyilkosságot követett el?

A rejtély megoldásához 1998 októberében egy Marseille környéki halász, Jean-Claude Bianco segítette közelebb a kutatókat, aki felfedezte a pilóta ezüst karkötőjét a Földközi-tengerben.

Antoine de Saint-Exupéry megtalált karkötője Forrás: Wikimedia Commons

A későbbi kutatások eredményeként Luc Vanrell 2000. május 24-én megtalálta a Lockheed P-38-as roncsait (többek között a kabin egy részét) kilencszáz méterrel a felszín alatt, Riou szigete közelében.

A kis herceg kiállítása Japánban - ezreket inspirált Forrás: Wikimedia Commons

Amikor a roncsokat 2003-ban a felszínre hozták, nem találtak arra utaló nyomot, hogy a repülőgép ellenséges találat miatt zuhant volna le.

Figyelmesen olvasva Antoine de Saint-Exupéry leghíresebb könyvét, még ma is számos tényt megtudhatunk a híres francia író és pilóta gondolkodásáról: A kis hercegben felvetett témák és karakterek mind fellelhetők a férfi életében.

A kis herceg a világ egyik legnagyobb példányszámban eladott regénye Forrás: IMBD

A kutatók szerint úgy tűnik, mintha Antoine de Saint-Exupéry tudatosan (vagy tudat alatt) a regényével szeretett volna üzenetet küldeni a világnak.