A kutatók most oldottak meg egy 33 ezer éves gyilkossági ügyet

A 33 ezer éves koponya
Vágólapra másolva!
Egy 33 ezer évvel ezelőtt történt, mindeddig megoldatlan gyilkossági ügy végére tettek pontot a kutatók. A modern technika segítségével ma már biztosan kijelenthető: az erdélyi személyt egy balkezes gyilkos ölte meg, aki egy ütőhöz hasonlító tárgyat használt ehhez.
Vágólapra másolva!

A férfi súlyos sérüléseket szenvedett

A romániai Cioclovina-barlang a buja erdők közepén fekszik, ahol olyan nyugalmat és csendet tapasztalhatunk amely csak igen ritkán van jelen a modern Európában. Ezek a területek azonban nem voltak mindig ilyen békések: a világ egyik legridegebb gyilkossági ügye ugyanis pont ebben a térségben történt.

A Cioclovina-barlang Romániában Forrás: Tripadvisor

Egy férfit rejtélyesen megöltek 33 000 évvel ezelőtt. Minden, amit a gyilkos hátrahagyott az áldozatából, az egy koponya, amelyet 1944-ben fedeztek fel a barlangban az ott dolgozó foszfátbányászok.

A korábbi tanulmányok azt már kimutatták, hogy a koponya egy felnőtt emberhez tartozhatott, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

A kutatók azt azonban nem tudták megállapítani, hogy az áldozat a sérülésekbe azonnal belehalt-e vagy csak a bántalmazás után.

Most azonban egy görög, román és német kollégákból álló, nemzetközi kutatócsoport vizsgálta újra a koponyát, akik áttörő felfedezést tettek a 33 ezer éve megoldatlan ügyben.

Véletlenül nem keletkezhetnek ilyen törtésminták

Az új tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a férfinek nem csupán a sérüléseket kellett elszenvednie, hanem ezek okozták közvetlenül a halálát is.

A 33 ezer éves koponya Forrás: Kranioti, EF. et al. PLOS ONE. 2019.

– mondta Katerina Harvati, a németországi Tübingen-i Egyetem paleoantropológiai professzora. – A nagymértékű sérülések vezettek a halálhoz, bár az, hogy ezek hogyan és miért történtek, arról egyelőre csak találgathatunk.

Hozzátette, hogy az eredmények egyértelműek kimutatták, hogy ilyen, a koponyán megfigyelt törésminták nem jönnek létre egy véletlen esés következtében.

A sérülések helye és helyzete szintén betekintést nyújt a bűncselekmény „tényleges bekövetkezésének módjára".

Eszerint a két ember szemben állt vagy ült egymással és miután a sérülések a koponya jobb oldalán találhatóak, ezért a gyilkos az áldozat bal oldalán helyezkedett el. A hipotézis megerősítése érdekében a csapat CT-vizsgálatot használt, majd 12 szintetikus koponya-szerű struktúrát állított elő, amelyeket különböző típusú traumáknak vetettek alá.

Ez azt mutatta, hogy a fej sérülését egyértelműen egy ütőhöz hasonló tárgy okozta.

A kutatók eredményeiket a PLOS ONE tudományos folyóiratban publikálták.