Egy ideiglenes tetoválásra hasonlít a némaságot feloldó eszköz

Az új eszköz kitűnően segít bizonyos hangok képzésében
Vágólapra másolva!
Kínai kutatók kifejlesztettek egy igen vékony, mesterséges „hangdobozt", amelyet a némasággal küzdő emberek egyszerűen a nyakukra csatolhatnak és pont úgy néz ki, mint egy ideiglenes tetoválás. A hordható eszköz képes a bőr kisebb mozgásait hangokká átalakítani. A kutatók azt remélik, hogy a továbbfejlettebb változat hamarosan segíthet a néma embereknek viszonylag könnyen beszélni.
Vágólapra másolva!

Számos betegség és baleset okozhat beszédkárosodást

A beszédet magától értetődőnek tartjuk, ám ez a látszólag könnyed gesztus rendkívül törékeny. Tízezer emberből körülbelül nyolcan némán születnek, és számos baleset vagy betegség károsíthatja olyan mértékben a hangszálakat, ami beszédkárosodáshoz vezethet.

Emellett meglepően sok rendellenesség foszthat meg minket a beszéd képességétől, de előfordulhat dadogás vagy apraxia. Néhány motoros neuron betegség befolyásolhatja az artikuláláshoz szükséges izomszabályozást:

agyi sérülések, stroke, sclerosis multiplex és még az autizmus is okozhat beszédkárosodást.

Különleges készülék segített Stephen Hawkingnak is Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Jemal Countess

A világon több millió embernek van szüksége úgynevezett digitális „adaptív alternatív kommunikációs" (AAC) módszerekre, amelyek segítenek a kommunikációban.

Gondoljunk csak Stephen Hawkingra, aki olyan hangszintetizátort használt, amely a szöveget beszéddé alakítja, és ez a kissé robotikus beszéd, amely végül a vezető angol elméleti fizikus egyik védjegyévé vált.

Dolgoznak a minél jobb prototípusokon

A kutatók jelenleg is dolgoznak a minél fejlettebb hang-segítő technológiákon. Létezik például egy olyan eszköz, amely az emberi agyba szerelt elektródákat használja, képes érzékelni és megfejteni a neurális jeleket, amit egy személy mond, majd olyan digitális jellé alakítja át, amelyet egy hangszintetizátor képes kifejezni.

Az új eszköz kitűnően segít bizonyos hangok képzésében Forrás: ACS Nano

A Kínai Informatikai és Technológiai Kutatóintézet Mikroelektronikai és Pekingi Kutatóközpontjának (Institute of Microelectronics & Beijing National Research Center for Information Science and Technology) kutatói

most olyan prototípusokat fejlesztettek ki, amelyek az emberi bőr mozgását felhasználva segítik imitálni a beszédet.

Ez a vékony, nyakra rögzíthető, kényelmes és kis méretű (körülbelül mint a hüvelykujj körme) eszköz pont olyan, mint egy ideiglenes tetoválás.

A teszteken sikeresen teljesítő prototípus egy mini áramköri kapcsolótáblát, mikrokomputert, erősítőt és dekódert tartalmaz, de még további fejlesztésre szorul.

A kutatók szerint a beszédkárosodással küzdő emberek hamarosan egy hasonló eszközt használhatnak ahhoz, hogy olyan beszédet generáljanak, mint bárki más, egészséges személy.

(ZME Science)