Ismét bebizonyosodott, hogy helyes az einsteini relativitáselmélet

Einstein
Albert Einstein 1905-ben alkotta meg a speciális relativitás elméletét, amit 1915 novemberében az általános relativitáselmélet követett
Vágólapra másolva!
A Tejútrendszer középpontjában lévő nagy tömegű fekete lyuk körül keringő csillag fényének megfigyelésével támasztották alá az eddigi leghatározottabban Albert Einstein 1915-ös általános relativitáselméletét amerikai tudósok.
Vágólapra másolva!

A csillagfény viselkedése egybevág Einstein elméletével

Az asztrofizikusok az SO-2 elenevezésű, a Napnál nagyjából tízszer nagyobb tömegű csillagot vizsgálták, amint ellipszis alakú pályáján 16 év alatt megkerüli a Sagittarius A nevű, a Földtől 26 ezer fényévnyire található fekete lyukat - írták a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) tudósai a Science című tudományos folyóiratban.

Az ESO rendkívül érzékeny GRAVITY nevű műszere újabb bizonyítékkal támasztotta alá a jó ideje felmerült feltételezést, miszerint a Tejútrendszer középpontjában egy szupernagy tömegű fekete lyuk rejtőzik Forrás: ESO/Gravity Consortium/L. Calçada

Azt találták, hogy a fekete lyuk - amelynek tömege a Nap négymilliószorosa - óriási gravitációs vonzását elkerülő csillag fényének viselkedése

egybevág azzal, amit Einstein elmélete alapján várni lehet.

Albert Einstein1915 novemberében ismerette először az álatlános relativitáselméletét, amelyet a rá következő évben, 1916-ban publikált Forrás: Wikimedia Commons

A világhírű elméleti fizikus általános relativitáselmélete a gravitáció és más természeti jelenségek viszonyának törvényszerűségeit írja le.

A fekete lyukra még mindig nincs teljeskörű magyarázat

Bár Einstein elméletét teljesen alátámasztja a csillag megfigyelése, Andrea Ghez, a UCLA csillagásza szerint maga a teória nem ad teljes magyarázatot arra, hogy

mi történik az olyan legszélsőségesebb gravitációs körülmények között, mint amilyen a szupersűrű fekete lyukakat jellemzi.

A fekete lyuk eseményhorizontjának művészi ábrázolása. Az eseményhorizont az a határ, amelyen belül már kizárólag a fekete lyuk gravitációs ereje érvényesül Forrás: Wikimedia Commons

Ezeknek az objektumoknak olyan erős a gravitációs mezejük, hogy még a fény sem képes elhagyni a felszínüket, innen származik az elnevezésük is.

Az 1919 novemberi teljes napfogyatkozás alkalmával sikerült először bebizonyítani az általános relativitáselmélet helyességét Forrás: Wikimedia Commons

A kutatók 24 éven át figyelték meg a csillag mozgását.

Eközben kimutatták az úgynevezett gravitációs vöröseltolódás jelenségét, amely az általános relativitáselméletből következik.

A fekete lyuk grvitációját az einsteini elmélettel sem lehet mindenre kiterjedően megmagyarázni Forrás: Science Photo Library/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Mark Garlick/Science Photo Libra

A fekete lyuk szélsőségesen nagy gravitációs ereje vörösessé teszi a csillagfényt, Einstein szerint ugyanis a fény a gigantikus gravitációval szemben a fekete lyuk közelében extra nagy munkát végez, és eközben hullámhossza a vörös tartományba tolódik.

"Einsteinnek igaza van, legalábbis most. Teóriája azonban határozottan sebezhető" Forrás: Popperfoto/Getty Images/2011 Popperfoto/Popperfoto/Getty Images

"Einsteinnek igaza van, legalábbis most. Teóriája azonban határozottan sebezhető. Nem tudja teljesen megmagyarázni egy fekete lyuk gravitációs erejét és valamikor ki kell alakítani egy Einstein elméletén túlmutató, átfogóbb gravitációs elméletet, amely megmagyarázza, mi is egy fekete lyuk" - mondta Ghez.

(Forrás: MTI/Reuters/dpa)