Először indított rakétát a világűrbe egy kínai magáncég

rakéta
A Hyperbola-1 rakéta kilövése.
Vágólapra másolva!
Először sikerült egy kínai magáncégnek hordozórakétát indítani a világűrbe csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Műholdakat állított Föld körüli pályára egy kínai magáncég

A pekingi székhelyű Interstellar Glory Space Technology nevű startup cég - amely iSpace néven is ismert - 20 méter magas Hyperbola-1 rakétája csütörtökön startolt a Góbi-sivatagban lévő Csiucsüan űrközpontból és

két műholdat állított Föld körüli pályára

- közölte a Hszinhua állami hírügynökség. A LandSpace és a OneSpace nevű kínai vállalkozások már korábban próbálkoztak hasonlóval, de sikertelenül. A kínai állami média a csütörtöki startot "mérföldkőnek" nevezte a kínai magán űripar számára.

A Hyperbola-1 rakéta. Forrás: https://spacenews.com/chinas-ispace-to-make-private-orbital-launch-attempt-in-early-june/Origo

Kínában tucatnyi magáncég próbálkozik azzal, hogy megvesse lábát az űriparágban. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerint 2018-ban csak ezek a vállalkozások mintegy 30 rakétakilövést hajtottak végre.

Az űrprogramot azonban az állam elsősorban a katonaság ellenőrzése alá akarja vonni,

mert a kormánynak ambiciózus tervei vannak az űrben.A Holdhoz való újabb utazások mellett Mars-missziót is terveznek, amelynek keretében marsjárót indítanának útnak a vörös bolygóra. Emellett saját űrállomás építését is tervezik.

A Hyperbola-1 rakéta kilövése. Forrás: https://spacenews.com/chinese-ispace-achieves-orbit-with-historic-private-sector-launch/

Az amerikai magáncégek egyelőre a kínaiak előtt járnak.

Elon Musk 2002-ben alapított SpaceX nevű cége rakétáival már számos műholdat küldött fel Föld körüli pályára és szállítmányokat vitt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Jeff Bezos, az Amazon vezetője Blue Origin nevű cégével is ambiciózus űrutazási terveken dolgozik.
(Forrás: MTI)