A talajba kerülő cigarettacsikkek gátolhatják a növények fejlődését

cigaretta
Évente mintegy 4,5 ezer milliárd csikket dobnak el
Vágólapra másolva!
Az eldobott és a talajba kerülő cigarettacsikkek gátolhatják a növények fejlődését egy új brit tanulmány szerint.
Vágólapra másolva!

A cigarettacsikk a legelterjedtebb műanyagszemét

Az Anglia Ruskin Egyetem vezette kutatás azt állapította meg, hogy a csikkek jelenléte a talajban 27 százalékkal csökkentette a lóhere kicsírázásának esélyét és 28 százalékkal a szárhosszt - olvasható a BBC hírportálján.

Négylevelű lóhere. A lóhere volt az összehasonlító kutatások egyik tárgya Forrás: Origo

A fű esetében az előző 10, az utóbbi 13 százalékkal lett kisebb.

Becslések szerint a világon évente 4,5 ezer milliárd csikket dobnak el, ez a legelterjedtebb műanyagszemét.

A legtöbb csikk bioműanyagból, cellulóz-acetát-szálból készült szűrőt tartalmaz.

Évente mintegy 4,5 ezer milliárd csikket dobnak el Forrás: AFP/Joe Raedle

A kutatók azt találták, hogy az el nem szívott cigaretták szűrőjének majdnem ugyanolyan a hatása a növények életére, mint a használt szűrőknek,

ami arra utal, hogy a károkat maga a filter okozza,

a dohány égetéséből származó mérgek nélkül is.

128 csikk egyetlen négyzetméteren

Az Ecotoxicology and Environmental Safety című szaklap friss számában közzétett kutatás részeként Cambridge körüli területekről gyűjtöttek mintákat a tudósok, és azt állapították meg, hogy akár 128 csikk is lehet egy négyzetméteren.

Az eldobott és a talajba jutó csikkek filtere hosszú ideig szennyezi a környezetet Forrás: MTI/Beliczay László

Dannielle Green biológus, a kutatás vezetője elmondta,

hogy ugyan az eldobált csikkek látványa mindennapos,

mégis az övék az első tanulmány, amely azt vizsgálta, hogyan befolyásolja a növények életét a cigaretták maradéka.

Az eldobott csikkek károsan hatnak a fűfélék növekedésére Forrás: Kiskunsági Nemzeti Park

- mondta a tudós.

Fotó: Nagy Attila [origo]

"A két vizsgált növény, a perje nevű fűféle és a fehér here fontos takarmány, de elterjedt a városi parkokban, zöld területeken is. Hozzájárulnak a fajok egészségéhez, a fehér here fontos a beporzó rovaroknak és a nitrogén megkötése miatt is" - magyarázta.

Egy évtized is lehet a filter lebomlási ideje

A filter lebomlása akár egy évtizedig is eltarthat. A tanulmány társszerzője, Bas Boots hozzátette: ugyan további kutatásra van szükség,

úgy véljük, a filter kémiai összetételének számlájára írhatók a károk.

A filterek okozzák a legnagyobb kárt Forrás: MTI/Nav

"A bioműanyaghoz adott szerek teszik hajlékonyabbá a szűrőt, ezek kimosódhatnak a talajba és a kezdetekkor károsíthatják a növényi életet" - magyarázta a kutató.

(Forrás: MTI)