Avar kori fülkesírokat találtak Szegeden

avarok
A szegedi Móra Ferenc Múzeum
Vágólapra másolva!
Késő avar kori fülkesírokat tártak föl egy szegedi családi ház építésének előkészítése során a Móra Ferenc Múzeum régészei, a területet egykor a közgyűjtemény névadója is vizsgálta.
Vágólapra másolva!

Még Móra Ferenc kezdte el egykor itt az ásatásokat

Löffler Zsuzsanna ásatásvezető régész szerdán a helyszínen újságíróknak elmondta, a telek ismert régészeti lelőhely volt már korábban is, a környéken az 1930-as években Móra Ferenc, majd 1942-ben Csallány Dezső vezetett ásatásokat.

Móra Ferenc nemcsak híres író, hanem korának elismert archeológusa is volt Forrás: Wikimedia Commons

A két szakember irányításával akkor 339, többségében késő avar kori sírt tártak fel,

emellett megtalálták néhány honfoglalás kori temetkezés nyomait is.

Az Avar Birodalom a 8. század végén Forrás: Wikimedia Commons

A telekhatáron, a feltárási terület nyugati szélén mai is áll még az a több száz éves tölgyfa, melynek árnyékában egykor Móra Ferenc dolgozott.

Egy családi ház építkezése során kerültek elő az értékes leletek

A közelmúltban indult régészeti feltáró munkára egy családi ház építése miatt került sor.

A szegedi múzeum szakemberei összesen 36 sírt találtak,

ezek közül nyolcat már a korábbi ásatás során feltártak.

Előkerültek azok az egykori kutatóárkok is, melyeket még Móra Ferenc és Csallány Dezső nyitottak több mint 80 évvel ezelőtt.

A szegedi Móra Ferenc Múzeum Forrás: Wikimedia Commons

A 28 újonnan megtalált közül több az úgynevezett fülkesír.

Ez a temetkezési mód kezdetben feltehetően a sírrablások ellen védte az elhunytak maradványait,

később azonban általánossá vált a térségbe élő avarok között a 7. század végén, és a 8. század első felében.

Állva is megmaradhattak az emberi csontvázak

A sírgödörbe egy áldozati állatot - akár egész lovat vagy feldarabolt szarvasmarhát – temettek az elhunyttal együtt, a sír rövid oldalába pedig egy kis fülkét vágtak.

Lovával együtt eltemetett avar harcos ( a kép illusztráció) Forrás: Wikimedia Commons

Ebbe a fülkébe csúsztatták az elhunyt maradványait - így történhetett meg, hogy félig dőlve, sőt, szinte állva is megmaradhattak az emberi csontvázak, a felületes szemlélő számára azonban rejtve maradtak.

Avar régészeti leletek a szolnoki Damjanich János Múzeum gyűjteményéből Forrás: Wikimedia Commons

Az újonnan feltárt sírokban az emberi és állati maradványokon kívül különböző tárgyakat - szíjvégeket, csatokat, ékszereket is találtak a régészek.

(Forrás: MTI)