Vágólapra másolva!
Nemrégiben született, napozó kontyosfürj csibékről tett közzé képet a Fővárosi Állat- és Növénykert. A Kaliforniában őshonos madarak gyakran a lábukat és a szárnyukat is kinyújtják, hogy minél jobban érjék őket a napsugarak. A képet azért is tették közzé, mert szerencse is kell hozzá, hogy a nagyközönség is láthassa a madarakat. 
Vágólapra másolva!

Nemrégiben kaliforniai kontyosfürjek születtek a fővárosi állatkertben - olvasható az intézet honlapján.

A copfos, vagy bóbitás fürj néven is emlegetett madárfaj eredetileg az Egyesült Államok keleti-délkeleti részén,

Kalifornia és Oregon államban honos,

sőt, elterjedési területe átnyúlik Mexikóba, a Kaliforniai-félszigetre is.

Forrás: Bagosi Zoltán

Más országokba viszont az ember telepítette be, Perutól Hawaii-ig, Dél-Afrikától Új-Zélandig. Kaliforniában egyébként nagy becsben tartják,

a kontyosfürj ugyanis az állam hivatalos madarának számít.

A kaliforniai kontyosfürj tojó egy-egy alkalommal legalább 10 tojást szokott rakni talajmélyedésben kialakított fészkébe. A 22-23 nap elteltével kikelő fiókákról a két szülő együtt gondoskodik, sőt, a fajra jellemző, hogy az együtt élő kisebb közösségekben több szülőpár együtt, közös erővel neveli a csibéket - olvasható az ismertetésben.