Az idegek áthuzalozása visszafordíthatja a kar és a kéz bénultságát

gerincvelő
A gerincvelő felépítése.
Vágólapra másolva!
Az idegek áthuzalozásával ausztrál sebészeknek sikerült helyreállítaniuk lebénult betegeknél a kar és kéz mozgatásának képességét, lehetővé téve, hogy önállóan tudjanak enni és eszközöket használni. A teljességgel normális működést még nem sikerült helyreállítani, de az orvosok szerint az úttörő műtét megváltoztatja a páciensek életét - adta hírül a BBC News.
Vágólapra másolva!

Idegek átültetésével mozogni képesek lebénult betegek

A gerincet érő sérülések megállítják az agyból a test többi részébe küldött üzenet útját, ez okozza a bénulást. A kutatásba bevont 13 páciens mind a négy végtagját érintette a bénulás, azaz kvadriplégiában szenvedtek, de felkarjuk bizonyos izmait képesek voltak mozgatni. A gerincvelőből ezekbe az izmokba tartó működő idegeket irányítottak át.

A gerincvelő felépítése. Forrás: https://tudasbazis.sulinet.hu/hu/termeszettudomanyok/biologia/biologia-11-evfolyam/az-agy-es-a-gerincvelo/a-gerincvelo

Az idegeket elvágták és olyan idegekhez kapcsolták, amelyek más izmokat irányítottak, például azokat, amelyek a kar kitárásáért vagy a kéz ökölbe szorításáért és kinyitásáért feleltek. Azok az idegek például, amelyek egykor a tenyérnek a plafon felé fordulását irányították, ezt követően az ujjak kinyújtásáért váltak felelőssé.

Így amikor a páciensek most arra gondolnak, hogy megfordítják a kezüket, akkor szétnyitják az ujjaikat.


"Idegáthelyezést régóta végeznek, de gerincvelő-sérülés esetén nemigen alkalmazták korábban. Úgy véljük, hogy az idegátültetés izgalmas új lehetőségeket teremt.

A paralízissel élők számára visszaadhatja a kar és a kéz funkcióit,

hogy mindennapos teendőket hajthassanak végre, nagyobb függetlenséget adva nekik és azt az élményt, hogy könnyen részt vehetnek a családi életben és a munkában" - mondta Natasha van Zyl, a melbourne-i Austin Health munkatársa.

Nem a finom koordinált mozgás a cél, hanem hogy a mindenneapi teendőket el tudják végezni

Az orvosok kiemelték, hogy nem próbálják meg visszaállítani a kéz nagyon finoman koordinált mozgását, legfőképpen két területre, a kéz kitárására és zárására, valamint a könyök kinyújtására koncentrálnak, hogy a páciensek el tudjanak érni valamit. "Így ki tudják nyitni a kezüket, valami közelébe emelni és megmarkolni, valamint felcsípni azt" - mondta van Zyl.

Natasha van Zyl sebész, a melbourne-i Austin Health munkatársa. Forrás: http://www.natashavanzyl.com.au/

Ha a sérülés a gerincen olyan magasan történik, hogy teljes paralízist okoz, akkor nincs működő ideg, amelyet átirányíthatnak. Ha pedig a sérülés alacsonyabban lévő csigolyáknál történik, és a bénultság a karokat nem érinti, akkor nincs szükség a beavatkozásra.

Sajnos nem mindig siekres a műtét

A tudósok szerint évente 250 ezer ember szenved el gerincvelő-sérülést és válik kvadriplégiássá világszerte.

Tehát sokan vannak, akiknek javára válhat a módszer

- emelte ki van Zyl.
A siker azonban nem minden esetben biztosított. A Lancet című tudományos lapban publikált tanulmány szerint 16 páciensben 56 idegtranszplantációt hajtottak végre. Négy esetben nem sikerült a műtét.A leginkább akkor sikeres a beavatkozás, ha az eredeti sérülést követő 6-12 hónapban végrehajtják.

(Forrás: MTI)