Felgyorsult az amazonasi esőerdő pusztulása

Amazonas
Az Amazonas-medence a Föld leggazdagabb élőhelye
Vágólapra másolva!
Hatvan százalékkal több fát vágtak ki amazonasi esőerdőben Brazíliában júniusban az egy évvel ezelőttihez képest - írta az O Globo című lap az Inpe állami űrkutatási intézetre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az Inpe műholdakkal figyeli az esőerdőket. Egyelőre nem tudni, hogy hosszú távú emelkedésről van-e szó. Júniusban összességében 762 négyzetkilométernyi őserdő tűnt el. A teljes első félévben mintegy 2300 négyzetkilométernyi veszteséggel kalkulálnak - ez 2016 óta a legmagasabb érték.

A fakitermelés adatai a most kezdődő száraz időszakban általában erőteljesen emelkednek. Az Amazonas erdeiben kialakult helyzetről pontosabb képet az év végén megjelenő, a 2018 közepétől 2019 közepéig tartó időszakra vonatkozó hivatalos kitermelési adatok fognak adni.

Már a volt brazil elnök, Michel Temer kormányzása alatt, 2016 és 2018 között jelentősen enyhültek a környezetvédelmi előírások. Ezzel a mezőgazdaságot akarták erősíteni, amely újabb legelő- és termőterületeket keres. Brazil és nemzetközi környezetvédők attól tartanak, hogy tovább nő az erdőirtás.

Forrás: AFP/Mauro Pimentel

Az egyház is aggódik

A brazil katolikus püspökök is gyakran tiltakoznak az ellen, hogy az esőerdők a gazdaságpolitika áldozatául essenek, veszélyeztetve a természetet és az őslakos népek életterét. Október 6. és 27. között ezért a Vatikánban püspöki zsinatot tartanak Amazónia: Új utak az egyház és az integrális ökológia számára címmel.

Az elmúlt évtizedekben az Amazonas erdeinek mindegy egyötöde semmisült meg. A szakértők körében vitatott kérdés, hogy a múlt héten az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur országai közötti szabadkereskedelmi szerződésről született politikai megállapodás erősíteni fogja-e a fakitermelést, vagy éppen korlátozza azt.

A korábbi bejelentésekkel ellentétben a januárban beiktatott Jair Messias Bolsonaro brazil elnök megígérte, hogy nem lépnek ki a párizsi klímaegyezményből. A klímaegyezményben Brazília arra kötelezte el magát, hogy 2030-ig nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét. Ennek ellenére folyamatosan korlátozzák az ellenőrző hatóságok erejét.

(MTI/APA)