Hatalmas sóbánya a Jupiter szomszédságában

2019.06.14. 18:47

Amerikai kutatók szerint konyhasó jelenlétét fedezték fel a Jupiter negyedik legnagyobb holdja, az Európé felszínén - adta hírül a Science Daily tudományos hírportál.

Kiderült, konyhasóból állnak a furcsa sárga foltok

A felszín egyes régióin kivehető sárga folt valójában konyhasó, vagyis nátrium-klorid, amely a tengervíz sóinak fő összetevője is egyben - állapították meg a látható fény színképének vizsgálatával az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) bolygókutató részlege, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) által működtetett pasadenai JPL kutatói.

A Jupiter rendszere a holdjai pályáivalForrás: Carnegie Institution for Science

A felfedezés arra utal, hogy az Európé felszín alatti sós óceánja jobban hasonlíthat a földi tengerekre, mint korábban vélték. A tanulmány a Science Advances című tudományos folyóiratban jelent meg.

A Jupiter Europé nevű holdja felszínét jégpáncél borítja. A jégkéreg alatt azonban folyékony víz alkotta óceánt tételeznek fel a tudósok FORRÁS: NASA/JPL/TED STRYKForrás: NASA

Az Európé mellett régebben elrepült Voyager és a Galileo űrszondák adatai alapján arra következtettek a csillagászok, hogy a bolygót folyékony sós vízréteg borítja, melyet jég zárt magába.

Azt gyanították, hogy a só óceáni eredetű

A Galileo infravörös spektrométere vízjeget és magnézium-szulfátot, más néven keserűsót vagy Epsom-sót talált.

Mivel a jégburok földtani szempontból fiatal és sok jel utal a múltbeli geológiai tevékenységre, azt gyanították, hogy a felszíni só a mélyben fekvő óceánból származik, amely gazdag lehet szulfátokban.

A Galileo-űrszonda a Jupiter rendszerében, művészi ábránForrás: NASA

Változott a kép, amikor a Manua Kea-i Keck csillagvizsgáló nagyobb felbontású spektrométerének adatai alapján a tudósok azt látták, hogy a spektrumból a szulfátok jellegzetességei hiányoztak.

Kevin Hand, a pasadenai központ kutatója laboratóriumban olyan körülményeknek vetett alá óceáni sókat,

mint amilyenek az Europén uralkodnak,

és azt találta, hogy a sók új tulajdonságokat mutatnak, amelyek a fényspektrum látható részében jelentkeznek.

Az Europé felszíne egy művészi illusztrációnForrás: leemage/©Ron Miller/Novapix/Leemage/Ron Miller

A sók színe annyira változott, hogy azonosíthatóvá váltak a látható spektrum elemzésével.

A nátrium-klorid, vagyis a konyhasó például olyan sárgássá vált, mint amilyen az Európé geológiailag fiatal Tara régiójában látható.

Még kérdéses, hogy óceáni só jelenlétét mutatták-e ki

"A nátrium-klorid kicsit olyan az Európé felszínén, mint a láthatatlan tinta, mielőtt a sugárzásnak kitettük, nem tudtuk, hogy ott van, utána viszont azonnal szembetűnővé vált" - magyarázta Hand.

"Korábban senki nem vizsgálta látható hullámhosszú elemzéssel az Európét, a Galileónak sem volt ilyen műszere, csak infravöröshöz közeli spektrométere"

- tette hozzá Samantha Tumbo, a Caltech kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Jupiter "felkelte"  egy másik "Galilei-hold", az  Ió felszínéről nézve (Fantáziarajz)Forrás: Science Alert

A Hubble űrteleszkóp segítségével azonosították a Tara Régió felszínén a konyhasó jelenlétét.

A Hubble-űrtávcső segítségével azonosították a konyhasó jelenlétét az Europé felszínénForrás: NASA/ESA

A kutatók nem tudják garantálni, hogy a konyhasó a felszín alatti óceánból származik, de az új eredmények fényében javasolják az Európé geokémiájának újraértékelését.

(Forrás: MTI)