Heti két óra a természetben az egészség titkos receptje

2019.06.14. 18:58

Az Exeter és az Oxford Egyetem kutatói szerint bármilyen zöldterületen, parkban, erdőben vagy a hegyekben eltöltött heti kettő óra bizonyítottan hozzájárul az egészségesebb és boldogabb élethez.

Akár egyetlen alkalommal is „bepótolhatjuk"

Az természet jótékony hatásai és az ebből származó egészségügyi előnyök régóta ismertek, és bár első hallásra talán evidenciának tűnik, ám eddig mégsem számszerűsítette senki pontosan a kézzelfogható eredményeket. Most az Exeter Egyetem kutatói azonban változtattak ezen és nem kevesebb, mint 20 ezer brit állampolgár önkéntes bevonásával kísérletet végeztek. A résztvevőket arról kérdezték részletesen, hogy mennyi időt töltenek el hetente a természetben, de kíváncsiak voltak az egészségi állapotukra és arra is, hogy érzik magukat. Azt találták, hogy azok az egyének, akik kevesebb, mint kettő órát töltöttek a természetben, nagy valószínűséggel nem nyilatkoztak túl pozitívan az egészségükről és a közérzetükről. Ám azok az önkéntesek, akik legalább százhúsz percet voltak a friss levegőn és a nyugalomban, hosszútávon is jobb egészségnek örvendtek és boldogabbnak vallották magukat.

A természetjárás egyértelműen javítja a boldogságérzetetForrás: pexels.com

Ez a kettő óra nem túl sok, és a választás is a mienk: kiterjeszthetjük egy hétre, de akár egyetlen alkalommal is „bepótolhatjuk", nem számít – magyarázta Mathew White, az Exeter Egyetem kutatója. – Jó hír, hogy ez a legtöbb ember számára könnyen elérhető.
Ezt bizonyította a kutatók elemzése is, amely szerint egy átlagos állampolgár heti 94 percet tölt természeti környezetben.

Néhány perc után érezzük a hatását

Már néhány perc elteltével érezhetjük, hogy a természet jó hatással van mind a fizikai, mind a mentális egészségünkre, a számok magukért beszélnek – tette hozzá Rachel Stancliffe az Oxford Fenntartható Egészségügyi Központjának kutatója. – Két óra elteltével az eredmények egyértelműek, öt óra után pedig még inkább jelentősek.

A természetben eltöltött idő igen szórakoztató tud lenniForrás: pexels.hu

A kutatók szerint a jótékony hatást például igen jól példázzák a kutyatulajdonosok, akik napi szinten kimozdulnak a házikedvenceikkel és így egyértelműen sok időt töltenek el a természetben. A csapat azonban azt is megerősítette, hogy az egészségügyi előnyöket nem feltétlenül csak a zöld környezet közelsége okozza, hanem maga a fizikai aktivitás végzése is, még akkor is, ha csak egy sétáról van szó.

Elég, ha csak ülünk egy padon a parkban

A kutatás egyértelműsítette, hogy a természetben eltöltött kettő óra az egészségünk szempontjából maximális nyereséget biztosít mindenkinek.

Amikor a természetben sétálunk, a lelkünk megnyugszikForrás: pexels.com

Úgy tűnik, hogy a megállapításaink mindenki számára is érvényesek, életkoruktól, nemtől, az esetlesen fennálló betegségtől vagy fogyatékosságtól függetlenül – hangsúlyozta White. – Nem kell feltétlenül futnunk a park körül, elég, ha csak ülünk egy padon a parkban vagy a kertben és kikapcsolunk egy időre.
Hozzátette: az egészségünk érdekében érdemes betartani ezt a kettő órát, amire ebben az esetben mágikus számként tekinthetünk. A kutatók friss eredményeiket a Scientific Reports tudományos folyóiratban publikálták.