Egy tizenkettőezer éves, fejetlen lóra bukkantak Franciaországban

A lovak és más növényevő állatok 12 ezer éves vésetét szemléltető illusztráció
Vágólapra másolva!
A régészek egy tizenkettőezer éves vésetre bukkantak Franciaország délnyugati részén. A szakemberek úgy gondolják, hogy a fej nélküli ló alakját egykor kőkori művészek önthették a homokkőbe, amelyet kitűnő állapotban őrzött meg az idő.
Vágólapra másolva!

Meglehetősen realisztikusan ábrázolták

A homokkőbe vésett állati alakokat geometriai díszítések veszik körbe, ami a régészek számára azt jelezi, hogy készítőjük az Azilian ipar képviselője lehetett. Ez Európában a késői paleolitikum (régi kőkorszak) és korai mezolitikum (középső kőkorszak) korszakának jellemző hagyománya, ahol a kis kőszerszámok (többek között nyéllyuk nélküli balták és csákányok) készítéséhez

előszeretettel használtak csontokat vagy agancsot is.

A homokkőlemez, amire az alkotók egykor a véseteket készítették, az idő vasfoga által megtört, így az alkotás körülbelül felét jelentő ló alak feje eltűnt: így az állat fejetlenné vált.

A lovak és más növényevő állatok 12 ezer éves vésetét szemléltető illusztráció Forrás: Denis Gliksman/Inrap

– mondta a Nemzeti Régészeti Kutatóintézet, az Inrap egyik képviselője a LiveScience tudományos portálnak.

A vadászok használhatták a területet

A fejetlen ló mellett kettő másik állat is látható: egy kisebb méretű szarvas és egy másik ló. Emellett a művész megjelenítette a homokkőben a vadon élő szarvasmarhák egy elpusztult fajtáját is. A kőlap másik oldalán finom vonalak találhatók, amelyek egy ló hátsó részét ábrázolják.

A régészek a Bordeauxtól északra fekvő ásatások során, az angoulêmei vasútállomás közelében bukkantak a 25 centiméter magas és 18 centiméter széles, masszív kőlapra.

A korábbi kutatási eredmények tükrében ezt a területet használhatták egykor az Azilian vadászok. A helyszínen a szakemberek korábban olyan, kőből készült eszközöket is találtak, amelyek segítettek a kőkorban élő embereknek a húst előkészíteni és elfogyasztani.

A homokkő, amibe a véseteket készítették Forrás: Denis Gliksman/Inrap

– tették hozzá a régészek. – Emellett nyílhegyekre és pattintott kőszerszámokra bukkantunk.
A szakemberek legfrissebb leleteiket egy június 15-én kezdődő helyi kiállításon tárják az érdeklődők elé.