Mintegy 600 növényfaj tűnt el az elmúlt 250 évben

erdőirtás
Erdőirtás. Több millió egyéb faj fennmaradása múlik a növények túlélésén, köztük az emberé is.
Vágólapra másolva!
Mintegy 600 növényfaj tűnt el az elmúlt 250 évben. Egy új összehasonlító tanulmány szerint a növények kihalása 500-szor gyorsabban zajlik, mint az természetes módon történne.
Vágólapra másolva!

Nem csak rengeteg állatot, hanem a rengeteg növényt is a kihalás veszélye fenyeget

A szám nem becsléseken, inkább a valós kihalások adatain alapul, és a kihalt madár-, emlős- és kétéltűfajok számának kétszerese.
Egy májusi amerikai jelentés szerint

egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye.


"A legtöbb ember meg tud nevezni egy emlőst vagy madarat, amely az elmúlt évszázadokban halt ki, de kevesen tudnak megnevezni egy kihalt növényt. Ez az első tanulmány, amely áttekintést ad arról, mely növények haltak már ki, honnan tűntek el, és milyen gyorsan történik ez a folyamat" - mondta Aelys Humphreys, a Stockholmi Egyetem munkatársa.

Erdőirtás. Több millió egyéb faj fennmaradása múlik a növények túlélésén, köztük az emberé is. Forrás: AFP/Antonio Scorza

A kihalt növények között van a chilei szantálfa (Santalum fernandezianum), amelyet illóolaj-tartalma miatt hasznosítottak, az élete nagy részét föld alatt töltő Thismia americana és a rózsaszín virágú Nesiota elliptica, más néven Szent Ilona olajfa is.

A Szent Ilona olajfa (Nesiota elliptica) 2003-ban halt ki. Forrás: https://www.bbc.com/news/science-environment-48584515

A legnagyobb veszteség a szigeteken és a trópusokon figyelhető meg, ahol sok nagy értékű haszonfa él, és különösen jellemző a növényvilág sokszínűsége - írja a BBC.

Pozitívumok is akadnak:: egyes kihaltnak hitt növnyek ismt megjelentek

A London délnyugati részén lévő Kew Gardens világhírű növénykert és botanikai kutatóállomás és a Stockholmi Egyetem 571 növényfajról állapította meg, hogy eltűnt az elmúlt 2 és fél évszázadban. Ez több mint kétszerese az ebben az időszakban kihalt madár-, emlős- és kétéltűfajokénak együttvéve.
Az adatok szerint a növények kihalása 500-szor gyorsabban zajlik, mint az természetes módon, az ember nélkül történne.

A kutatók szerint azonban még ezek a számok is alábecsülik a növénykihalás jelenlegi mértékét.

Pozitív eredmény is született a kutatásból: léteznek arra utaló bizonyítékok, melyek szerint egyes kihaltnak hitt növények, mint például a chilei sáfrány (Tecophilaea cyanocrocus), ismét megjelentek.

Sok év keresés után 2001-en újra felfedezték a kihaltnak hitt chilei sárfányt (Tecophilaea cyanocrocus). Forrás: https://www.bbc.com/news/science-environment-48584515

A Földön minden élet a növényektől függ, azok szolgáltatják az oxigént és a táplálékot is. Kihalásuk így más, rájuk utalt organizmusok kipusztulásához vezet. "A növények kihalása rossz hír minden faj számára" - mondta Eimear Nic Lughadha, a Kew Gardens kutatója.

Több millió egyéb faj fennmaradása múlik a növények túlélésén, köztük az emberé is.

Ezért fontos annak ismerete, hogy mely növényeket, mely területekről veszítjük el, az ilyen információk segítik a fajmegőrző programok munkáját - tette hozzá a szakértő.
A tudósok eredményeiket a Nature Ecology and Evolution című szaklapban mutatták be.


(Forrás: MTI)