Több mint ötven millióért árverezik el a náci rejtjelgépet

enigma, kódgép
Három rejtjeles rotorral tervezték
Vágólapra másolva!
Egy ritka Enigma kódgép kerül kalapács alá Los Angelesben, a Nate D. Sanders Aukciósházban: a német készülék titkos üzeneteket kódolt a második világháború alatt. Az eszköz még az Enigma gépek között is egyedülálló. A német haditengerészet tervezte és három rejtjeles rotorral rendelkezik. A nácik még nevet is adtak neki: Funkschlüssel, azaz „rádióskulcs".
Vágólapra másolva!

A katonák elkezdték megsemmisíteni az Enigmákat

Az Enigma egy kódológép, mely szinte végtelen mennyiségű rejtjellel működhet. A németek ilyen berendezéseket használtak a második világháború előtt és alatt, 1934-től 1945-ig, a rádiókommunikáció titkosítására. Amikor azonban már bizonyossá vált, hogy elveszítik a háborút, a katonák elkezdték megsemmisíteni az Enigmákat. Néhány kódgép azonban túlélte a pusztítást és a harcokat.

A licit 200 ezer amerikai dollárnál kezdődik Forrás: Nate D. Sanders Auctions

Most már körülbelül csak 250 ilyen, második világháborús szerkezet maradt fenn.

Ritkasága ellenére mostanában egyre többen megismerték ezt a gépet a 2014-es Kódjátszma című film révén,

ami a második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hősét, a tragikus sorsú Alan Turing birt tudóst mutatja be, akinek kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. A feladat szinte lehetetlen: a kifinomult eszköz 17 576 kombinációba keverheti a betűket, amelyek nem tartalmazzák az eredetieket.

A kikiáltási ára 200 ezer amerikai dollár

A Bletchley Park-i kódtörő csapat végül sikerrel járt és Turing elősegítette matematikai megérzéseivel az Enigma kódjainak feltörését, amivel a becslések szerint legalább két évvel rövidítette le a második világháborút és elősegítette a németek legyőzését. Rájöttek, hogy a németek minden egyes üzenetet a „Heil Hitlerrel" zárták, ami nagyban segített nekik abban, hogy a szövetségesek újraalkothassák ezeket, ami példátlan előnyhöz juttatta őket.

Három rejtjeles rotorral tervezték Forrás: Nate D. Sanders Auctions

A most aukcióra bocsátott, különleges Enigma gép az eredeti fadobozában található, fémből készült kerekeire pedig a Harmadik Birodalom jelképeit gravírozták: egy fekete sast a szvasztika fölött.

A fából készült doboz belsejében német nyelvű utasítások vannak a gép tisztítására és konfigurálására vonatkozóan.

A QWERTZ billentyűzete (a mai QWERTY billentyűzetektől eltérően) az Enigma gépen világít, amikor az használatban van. A kikiáltási ára 200 ezer amerikai dollár, azaz mintegy 57 millió forint.