Hat héttel jelölése után lemondott a NASA Hold-programjának vezetője

Hold
Vágólapra másolva!
Hat héttel jelölése után lemondott a NASA 2024-re tervezett újabb holdraszállási programjának erre a célra szerződtetett vezetője - közölte az amerikai űrügynökség csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Mark Sirangelo távozása a betetőzése az űrhivatal és a kongresszus között kibontakozott küzdelemnek, miután a törvényhozás nem támogatta a Hold-programot. A feladatra felkért Sirangelo azután távozik, hogy hat héttel ezelőtt Jim Bridenstine, a NASA igazgatója különleges helyettesévé jelölték, illetve a kongresszusban fagyosan fogadták az amerikai űrügynökség holdutazási programját - derült ki Bridenstine közleményéből.

Két, az űrprogramhoz közel álló és a történteket ismerő személy arról számolt be, hogy Sirangelót lemondását követően, szerdán kikísérték a NASA washingtoni székhelyéről. Távozása azután történt, hogy a kongresszusi képviselők elutasították a NASA tervét, amelynek értelmében külön igazgatóságot hoztak volna létre az űrügynökségen belül a jövőbeni holdraszállási küldetés felügyeletére, valamint kidolgoznák űrhajósok jövőbeni marsutazását is.

Bridenstine közleményében azt írta, a tervet most nem fogadták el, folytatják az űrügynökség jelenlegei átszervezési programját. A NASA felhagy a külön igazgatóság megteremtésének tervével, és más lehetőségeket keres. A múlt héten az amerikai kormányzat arra a kérte a kongresszust, hogy jövőre növelje meg 1,6 milliárd dollárral a NASA költségvetését. Donald Trump elnök a Twitter közösségi oldalon azt írta, hogy ezzel a kiegészítő támogatással együtt az amerikai űrkutatási hivatal 2020-ban 22,6 milliárd dollárból gazdálkodhatna.

- üzente Donald Trump hétfőn.

Mike Pence alelnök két hónappal ezelőtt beszélt arról, hogy négy évvel lerövidítenék annak tervnek a megvalósítását, amely alapján újra amerikai űrhajósokat juttatnak el a Holdra. Az Apollo-17 misszió asztronautája, Eugene Cernan volt az utolsó amerikai űrhajós a Holdon 1972 decemberében. A NASA eredeti terve az volt, hogy asztronautáival 2028-ig térne vissza a Holdra, és ennek előkészületeként 2024-ig személyzet nélküli űrjárművet küld oda. A program felgyorsítása több tízmilliárd dollárba kerülne.

(MTI/Reuters)