Pár éven belül a Holdra menne az Amazon vezetője

Washington, 2019. május 10. Jeff Bezos amerikai üzletember, az Amazon alapító elnök-vezérigazgatója a Blue Origin nevű cégének a holdutazásra tervezett ember nélküli űrhajójáról beszél Washingtonban 2019. május 9-én. Bezos bejelentette, hogy a Blue Origin egy kis ház méretű robotűrhajót tervez a Holdra küldeni, amely négy holdjárművet lesz képes az égitestre szállítani. MTI/AP/Patrick Semansky
Vágólapra másolva!
Jeff Bezos, a Blue Origin űrvállalat alapítója, az Amazon vezetője csütörtökön Washingtonban bemutatta holdraszállási koncepcióját, amelyet 2024-ig meg akar valósítani.
Vágólapra másolva!

A milliárdos üzletember a Blue Moon elnevezésű űrhajót akarja eljuttatni a Holdra, amelynek felszíne nyersanyagokban gazdag. Az űreszköz makettjét bemutatva Bezos rámutatott, hogy a Hold megfelelő kiinduló állomás az űripar elindítására, mivel az égitest forrásainak kitermelése 24-szer kevesebb energiát igényel, mint a Földön.

A Blue Moon olyan rugalmas leszállóegység, amely kis, közepes és nagy rakományokat is szállíthat, képes arra, hogy nagyon pontosan és simán landoljon és felszálljon a Hold felszínén. Ez a technikai háttér lehetővé teszi az ember fenntartható jelenlétét a Holdon - állította Bezos a Washingtoni Kongresszusi Központban a NASA szakemberei és üzletemberek számára tartott prezentációján.

- erősítette meg a magán űrvállalat a Twitteren is.

A Blue Moon akár négy önvezető holdjárót is képes a Holdra juttatni, és műholdakat tud Hold-körüli pályára állítani. A tervek szerint a Blue Moon a Hold déli sarkán szállna le, amelynek krátereiben jelentős jégtartalékok vannak. A jégből olvasztott vízből hidrogént lehet előállítani, amely a Naprendszert kutató űrmissziók hajóinak üzemanyagául szolgálhat.

Jeff Bezos a terveket vázolja Forrás: MTI/AP/Patrick Semansky

A NASA helyett Bezos vinné vissza az embereket a Holdra?

Bezos bejelentése a NASA holdraszállási terveinek felújítását követte: az amerikai űrhivatal korábban azt közölte, hogy 2024-ig ismét űrhajósokat küld a Holdra. Mike Pence alelnök pedig arra tett javaslatot, hogy ha a NASA nem tudná teljesíteni a kitűzött célt, gondolkodjanak kereskedelmi alternatívákban.

Bezos hangsúlyozta, hogy tetszik neki Pence elképzelése a holdraszállással kapcsolatban, és emlékeztetett rá, hogy mivel vállalata már három éve dolgozik a terven, képes lesz 2024-ig meg is valósítani.

A Blue Origin olyan űrjárművön is dolgozik, amellyel rutinszerűen lehet embereket és rakományt is szállítani Föld-körüli pályára és vissza. A New Glenn elnevezésű nehézűrhajót 2021-ben akarják elindítani. Bezos csütörtökön a vállalat BE-7 rakétamotorját is bemutatta, amelynek tesztjei a nyáron kezdődnek. Ezzel szerelik majd fel a Blue Moont.

(MTI/Hszinhua)