CITES: az orvvadászat az elefántok túlélését fenyegeti

afrikai elefánt
Orvvadászok áldozata Botswanaban.
Vágólapra másolva!
Az orvvadászat még mindig súlyosan fenyegeti az Afrikában élő elefántok hosszú távú túlélését szakértők szerint.
Vágólapra másolva!

Orvvadászok pusztítják az elefántokat

A veszélyeztetett vadon élő fajok kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény (CITES) szakemberei tavaly 1235 elefánt tetemét vizsgálták meg Afrikában, közülük 520 illegális vadászat áldozata volt - olvasható az elefánt-orvvadászatról készült legújabb CITES-tanulmányban.

Orvvadászok áldozata Botswanaban. Forrás: https://www.bbc.com/news/world-africa-45396394

Az egyes országokban továbbra is túl magas a leölt és természetes halált halt elefántok száma ahhoz, hogy a születendő utódokkal ellensúlyozni lehessen a veszteséget - írták a szakemberek.
A tanulmány emlékeztetett arra, hogy száz év alatt az elefántok száma mintegy 12 millióról mindössze négyszázezerre csökkent, eközben ugyanezen idő alatt Afrika népessége tízszeresére, 1,2 milliárd főre nőtt. Az orvvadászok 2011-ben ölték meg a legtöbb állatot, az afrikai elefántok mintegy 10 százalékát. Azóta ez az arány jelentősen csökkent, de még mindig magas.

Az orvvadászat továbbra is súlyos fenyegetést jelent a kontinens elefántpopulációira

- hangoztatta pénteken Ivonne Higuero, a CITES titkárságának vezetője.

Az orvvadászok elleni szigorúbb törvényi fellépés mellett a nemzetközi közösségnek módot kell találni a fajvédelem és a helyi lakosság érdekeinek összeegyeztetésére - tette hozzá Higuero.

A vadászok miatt elárvult bébi elefántokról menhelyen gondoskodnak Botswanaban. Forrás: https://www.bbc.com/news/world-africa-45396394

A veszélyeztetett vadon élő fajok kereskedelméről szóló washingtoni egyezmény (CITES) több mint 35 ezer állat- és növényfaj védelméről rendelkezik. A megállapodás biztosítja a növények és állatok fenntartható nemzetközi kereskedelmét is. A megállapodáshoz az Európai Unió és több mint 180 ország csatlakozott, Magyarország 1985-ben.

Afrikai elefántbika (Loxodonta africana) kapitális agyarakkal. Az ilyen állatoknak nem jók az életesélyeik a gátlástalan orvvadászok miatt. Forrás: Great Elephant Census

A CITES fajvédelmi konferenciáját május végén tartották volna Srí Lankán. A délkelet-ázsiai szigetországban húsvétvasárnap több öngyilkos merényletet hajtottak végre, amelyekben több mint 250 ember vesztette életét, így a konferenciát elhalasztották. Az esemény új időpontja egyelőre nem ismert.

(Forrás: MTI)