Rábukkantak a valaha élt egyik legnagyobb húsevő emlősre

Hyaenodon
Vágólapra másolva!
Egy oroszlánnál hétszer nagyobb, mintegy 22 millió éve élt ragadozó fosszíliáira bukkantak paleontológusok Kenyában, az állat a Földön valaha élt egyik legnagyobb húsevő emlős lehetett.
Vágólapra másolva!

A Journal of Vertebrate Paleontology című folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók a Simbakubwa kutokaafrika (szuahéli nyelven Afrikából származó nagy oroszlán) nevet adták az új fajnak, amelynek egyedei mintegy 1500 kilogramm súlyúak lehettek, nagyobbak, mint egy jegesmedve.

A megkövesedett maradványok között

megtalálták az állkapcsát, koponyája egy részét és csontvázának egyes darabjait.

Hyaenodon csontváza (képünk illusztráció) Forrás: Wikipedia

A maradványokra 10 éve bukkantak Kenya egy olyan térségében, ahol ősmajmok fosszíliái után kutattak paleontológusok. Azóta a Kenyai Nemzeti Múzeum raktárának egyik fiókjában porosodtak, és csak a közelmúltban vizsgálták meg részletesen amerikai kutatók, akik megállapították jelentőségüket.

– hangoztatta Matthew Borth, a Duke Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Nincs közeli rokonságban a nagymacskákkal, vagy bármely más ma élő húsevő emlőssel. Az emlősök osztályának egy kihalt neméhez, a hyaenodonhoz tartozik. A hyaenodonfajok Dél-Amerika, Ausztrália és Antarktisz kivételével az egész Földön megtalálhatók voltak, mintegy 42-15,9 millió évvel ezelőtt éltek,

a hyaenodon volt az első húsevő emlős Afrikában, és a déli területekről terjedt el észak felé.

18-15 millió éve megváltozott a Föld ökoszisztémája, erdők váltották fel a füves pusztákat, és az emlősök osztályában új nemek jelentek meg. „Nem tudjuk pontosan, miért haltak ki a hyaenodonok, de az ökoszisztéma gyorsan változott, és a globális klíma szárazabbá vált. Simbakubwa hatalmas termetű rokonai voltak az utolsó hyaenodonok a bolygón” – mondta Borth.