A mai napig kérdés, hogy Iskarióti Júdás miért árulhatta el Jézust

Júdás
Júdás csókja Caravaggio festményén
Vágólapra másolva!
Attól a pillanattól kezdve, hogy megcsókolta a názáreti Jézus kezét a Getszemáné-kertben, Iskarióti Júdás megpecsételte a saját sorsát. Személyében a történelem leghíresebb árulójára emlékezünk, aki elindította azt az eseménysorozatot, amely végül Jézus letartóztatásához, tárgyalásához, keresztre feszítéséhez és végül feltámadásához vezetett. Iskarióti Júdás Jézus történetének egyik legfontosabb alakja, mégis nagyon keveset tudunk róla. A régóta elveszettnek hitt evangéliuma eredetileg a második századból származó, gnosztikus szöveg. Felfedezése az elmúlt években újra elgondolkodtatta a kutatókat, akik még azt is megkérdőjelezték, hogy talán igazságtalanul vádolták Jézus elárulásával.
Vágólapra másolva!

„Te azonban mindegyiküknél nagyobb leszel. Te fogod ugyanis feláldozni az embert, aki magában hord engem.”
(Jézus szavai Júdáshoz, az árulásról)

Júdás nem Galileából származik

A Biblia csupán néhány részletet árul el Júdás személyéről, ám az Újszövetség mind a négy kanonikus evangéliuma Jézus tizenkettő legközelebbi tanítványának nevezi. Érdekes módon ő az egyetlen apostol, akinek származási helyét a Biblia elárulja. Egyes kutatók szerint beszédes a vezetékneve: az Iskarióti egy, Jeruzsálemtől délre fekvő városra, Queriotra (vagy Keriothra) utalhat.

Júdás egyes feltételezések szerint Keriothból származik Forrás: Free Bible Images

Más források szerint Júdás az egyetlen Júda törzsbeli apostol, az iskarióti Simon fia, aki a tizenkettő közös pénzét kezelte. Egyes megközelítések szerint viszont az Iskarióti vezetéknév egy jelző, amely a latin sicarius, tehát a késelő torzított változata.

Júdás James Tissot festményén Forrás: Wikipedia

– mondta Robert Cargill, az Iowa Egyetem vallási tanulmányok segédprofesszora, a Biblical Archaeology Review folyóirat szerkesztője. – Úgy tudjuk, hogy Jézus Izrael északi részéből vagy Római Palesztinából származik, de Júdás vezetékneve lehet a bizonyíték arra, hogy ő maga az ország déli részéből származik, tehát mindig egy kicsit kívülállónak számított.

Jézus tudta, hogy egyikük el fogja árulni őt

A kutatók azonban nem biztosak abban, hogy Júdás tényleg délről származott, ahogy abban sem, hogy azok az elméletek lennének a helytállóak, amelyek az Iskarióta nevet a zsidó lázadók (orvgyilkosok és útonállók) egy csoportjával, a Sicariussal azonosítják, akik ellenezték a római megszállást, és nemzeti érzéseikre hivatkozva hajtottak végre, ma úgy mondanánk, terrorcselekményeket a rómaiak ellen. Ám a Bibliában nem találhatunk semmit, ami összekötné Júdást ezekkel a lázadókkal.

A kérdés azonban örök: mi okból árulhatta el Jézust?

Jézus apostolai körében Forrás: Wikipedia

János evangéliuma szerint Jézus az utolsó vacsora során arról beszélt a tanítványainak, hogy az egyikük el fogja árulni őt.

Jézus az utolsó vacsorán már tudta, hogy egyik tanítványa el fogja árulni Forrás: Wikipedia

– mondta Jézus, amikor megkérdezték tőle, hogy ki lesz az áruló: ezután egy darabka kenyeret a vacsorájába mártott és odanyújtotta Júdásnak, ezzel azonosítva őt. Az evangélium szerint ekkor „megszállta a sátán a lelkét” (János 13:21-27).

Kapzsiságból vagy nagyravágyásból fogadhatta el az ezüstöt

Júdás állítólag ezután ment el az akkori vallási hatóságokhoz, és felajánlotta, hogy pénzért elárulja Jézust, amiért Máté evangéliuma szerint 30 ezüstöt kapott.

A sátán szerepét János és Lukács evangéliuma is említi, és ezzel azt sugallja, hogy a férfi nem pusztán kapzsiságból vagy nagyravágyásból fogadta el az ezüstöt.

Ettől függetlenül világossá teszik azt is, hogy Júdás már a sátán megjelenése előtt is erkölcstelen ember lehetett, aki lopott abból a „közös pénztárcából”, amit Jézus és tanítványai a szolgálatuk során használtak.

Júdás elfogadta a harminc ezüstöt az árulásáért cserébe Forrás: Wikipedia

– mutatott rá Cargill. – Mások inkább politikai indítékot látnak a cselekedetének hátterében, ami érdekes kérdéseket vet fel.

Jézus halálra ítélése. A keresztény hagyomány Júdást a Mester elárulójának tekinti Forrás: Wikimedia Commons

Az elképzelés szerint ugyanis Júdás nagyot csalódhatott Jézusban, amikor ő kevés érdeklődést mutatott a rómaiak elleni lázadás és Izrael független királyságának helyreállítása iránt. Cargill szerint talán úgy döntött, hogy azért adja át Jézust a főpapoknak és véneknek, hogy megállítson egy nagyobb lázadást.

Azonnal megbánta a cselekedeteit

Ám bármi is lehetett Júdás motivációja, a tény egyértelmű: ő vezette a katonákat Getszemáné-kertbe, ahol azzal azonosította Jézust, hogy megcsókolta és „rabbinak” nevezte (Márk 14: 44-46). Máté evangéliuma szerint a férfi azonban azonnal megbánta a cselekedeteit, és visszaadta a korábban kapott 30 darab ezüstöt az egyházi elöljáróknak, majd amikor látta, hogy Jézust halálra ítélik, felakasztotta magát.

Júdás az ítélet után felakasztotta magát Forrás: Wikipedia

„Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatalan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig” – írja Máté evangéliuma (Máté 27: 3-8).

Júdás csókja Giotto freskóján Forrás: Wikimedia Commons

Egy másik kanonikus forrás, az Apostolok könyve szerint (amit ugyanaz a szerző írt, mint Lukács evangéliumát)

Júdás nem ölte meg magát, miután elárulta Jézust.

Ehelyett inkább egy mezőre ment, ahol „a föld hirtelen megremegett és a teste kettészakadt középen, majd a belei kifordultak”. Ez egy spontán folyamat, ami a Bibliában gyakori módja a halálnak, amikor valaki magára vonja Isten haragját.

Neve az árulás szinonimájává vált

Az azonban nem kérdéses, hogy végül Júdás árulása vezetett Jézus letartóztatásához, megpróbáltatásaihoz és a halálához a keresztre feszítéssel, amely után feltámadt. Ez a valláskutatók szerint egy olyan eseménysorozatot indított el, amely a keresztény hagyomány szerint elhozta az üdvösséget az emberiségnek.

A hegyi beszéd, Karl Heinrich Bloch festményén. Jézus tanításairól kezdetben több száz önjelölt evangélium értekezett Forrás: Wikimedia Commons

Időközben Júdás neve számos nyelvben az árulás szinonimájává vált.

Iskarióti Júdás személyét a nyugati művészet és irodalom szintén az archetipikus áruló és hamis barát képében ábrázolja.

Krisztus színeváltozása. Az apokrif iratok gyakran másként interpretálják Jézus tanítását és cselekedeteit, mint a kanonizált evangéliumok Forrás: Wikimedia Commons

Dante Infernója még híresebbé tette az árulót, aki a pokol legbelsőbb körébe tette, miközben az olyan híres festők, mint Giotto vagy Caravaggio ikonikus műveiken örökítették meg az áruló „Júdás-csókot”.

Az antiszemita sztereotípiákkal azonosították

– írta Joan Acocella történész a The New Yorkerben. – Jézus Krisztus halála után Júdás a zsidók negatív jelképévé vált a keresztények szemében: szemükben a feltételezett kegyetlenséget, a pénz iránti szenvedélyt és más faji bűnöket testesítették meg.

Júdás csókja Caravaggio festményén Forrás: Wikimedia Commons

A történelem során Júdást gyakran azonosították az antiszemita sztereotípiákkal, és a holokauszt borzalmait követően újragondolták a Bibliában játszott, kulcsfontosságú szerepét, és megpróbálták úgymond rehabilitálni a személyéről kialakult képet.

Jézus és Mária Magdolna Forrás: Wikimedia Commons

– állította William Klassen, kanadai bibliai professzor az 1997-ben kiadott könyvében, Júdás életrajzában.

Jézus egyik legkedvesebb tanítványaként dicsőíti őt

A National Geographic Society 2006-ban bejelentette, hogy megtalálták Júdás régóta elveszettnek hitt evangéliumát, amelyet a feltételezések szerint

időszámításunk szerint a 3. században írhatták, majd görögről kopt nyelvre másolták.

Az evangélium a National Geographicnak köszönhetően került a nagyközönség elé.

Júdás evangéliumának első lapja: az idő vasfoga megrongálta a kéziratot Forrás: Wikipedia

Bár Júdás nevét viseli a szöveg, mégsem a volt tanítvány írta, hanem egy későbbi, feltehetően gnosztikus követő.

A szöveg első, 2004-es vizsgálata egyrészt megállapította, hogy az evangélium eredeti, nem pedig középkori hamisítvány.

A hitehagyott apostolt, Júdást a gnosztikus eredetű irat pozitív személyként, és a megváltástan fontos szereplőjeként ábrázolja Forrás: Pinterest

A nedves klíma hatására erősen megrongálódott evangélium az elmúlt évtizedekben felfedezett számos ősi szöveg egyike, amely kapcsolódik a gnosztikusokhoz: ahhoz a keresztény csoporthoz, aminek a tagjait a korai egyházi vezetők eretnekséggel vádoltak „szokatlan spirituális meggyőződésükért”.

Az evangélium azon a gnosztikus tanon alapszik, hogy nem egy Isten van, és ahelyett, hogy Júdást árulónak bélyegezné, inkább Jézus legkedvesebb tanítványaként dicsőíti őt.

A helyreállított freskó, amely Jézust és apostolait ábrázolja a Santa Domitilla római katakombájában Forrás: Andreas Solaro/AFP/Getty Images

A történet ezen változatában maga Jézus kérte arra Júdást, hogy árulja el őt a hatóságoknak, hogy megszabadulhasson a fizikai testétől, és beteljesíthesse sorsát, „megmentve és megszabadítva az emberiséget”. A szöveg tartalmán a tudósok mind a mai napig vitatkoznak.

Nem jutottak közelebb Júdás eredeti szándékaihoz

A Júdás evangéliumát övező viták az első értelmezések után azonnal fellángoltak, miután egyes kutatók azt állították, hogy a Nemzeti Földrajzi Társulat talán tévesen értelmezte a kopt szöveget, és megtévesztette a közvéleményt azzal, hogy szerintük a dokumentum egy „nemes Júdást” ábrázolt.

Jézus és apostolai Forrás: Wikipedia

Azzal érveltek, hogy az evangélium legalább egy évszázaddal Jézus és Júdás halála után íródott,

így kevés, történelmileg hiteles információt tartalmazhat, és biztosan nem adja meg a választ Júdás Iskariot eredeti szándékainak megértéséhez.

Jézus a Golgotán (Munkácsy Mihály festménye) Forrás: Wikimedia Commons

– jegyezte meg Cargill professzor. – Egy dolog azonban egyértelmű: Júdás árulása nélkül Jézus biztosan nem került volna a rómaiak kezére, hogy aztán keresztre feszítsék, így Júdás nélkül tehát nem létezne a kereszténység központi alkotóeleme, a megváltás és a feltámadás.