Horrorisztikus vége lett az egyszerű fültisztításnak

Vágólapra másolva!
A fültisztító vattája beleragadt egy brit férfi fülébe, és ez borzalmas fertőzést eredményezett: öt éven át komoly fájdalmak gyötörték, sokszor hányt, a hallása is csökkent. Végül súlyos rohama lett, és a kórházban kötött ki. Csak ott derült ki, mi okozta a problémát.
Vágólapra másolva!

A pácienst hosszú ideje erős fülfájdalom és fülfolyás, valamint gyakori hányás kínozta. Emellett kognitív zavarok is felléptek nála, például nehezen emlékezett vissza emberek nevére. Amikor a helyzet már annyira tarthatatlanná vált, hogy a férfi rohamot kapott és összeesett, kórházba szállították.

Alapos vizsgálatok alapján az orvosok kiderítették, hogy a hallójáratot egy, a lágyszövetek elhalását okozó baktériumfaj (Pseudomonas aeruginosa) támadta meg.

A kórokozók eljutottak az agyba is, ahol toxinjaikkal nyomták a szervet, a feledékenység és a rohamok is ennek az állapotnak tulajdoníthatók.

Forrás: (Charlton et al, BMJ Case Reports, 2019)

Ezt követően a szakértők megvizsgálták a fül belsejét, ahol ráakadtak a fertőzés forrására: egy aprócska vattadarabra, ami a bal fülbe volt beágyazódva. A jelek alapján a vattadarab valószínűleg már jó ideje a hallószervében lehetett.

Az idegen objektum eltávolítása, és erős antibiotikumos kezelés után szerencsére a férfi meggyógyult, és hazamehetett. Az orvosok az esetet a BMJ Case Reports című szaklapban ismertették, egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy érdemes kerülni a fültisztító pálcák használatát.