Odafigyelve a hatodik érzékünkre érezhetjük a Föld mágneses mezejét

repülő madarak
A madarak látják a mágneses mezőt
Vágólapra másolva!
Az embereknek is létezik egy rejtett, „hatodik érzéke", ami az állatokhoz hasonlóan képes érzékelni a Föld mágneses terét, lehetővé téve számukra, hogy több ezer kilométer tájékozódás után megtalálják az utat és ugyanoda érkezzenek meg évről évre. Kaliforniai kutatók szerint az elektromos agyi felvételeken látható a finom válaszadás a változásra, még akkor is, ha a vizsgálat során az önkéntesek nem voltak ennek tudatában.
Vágólapra másolva!

Forgatták a mező irányát

Nomád őseinknek nagy valószínűséggel az agy természetes „iránytűje" segített a navigációban és abban, hogy ne tévedjenek el. Ám ez a kutatók szerint mindig a tudatalatti szinten működött. A most publikált tanulmány azonban meggyőző bizonyítékot szolgáltat arra, hogy

az emberek a vándorló madarakhoz, tengeri teknősökhöz, pillangókhoz és a halakhoz hasonlóan érzékelhetik a Föld mágneses terét.

A madarak látják a mágneses mezőt Forrás: pexels.com

Dr. Joe Kirschvink, a Kaliforniai Technológiai Intézet kutatója és csapata már évek óta kereste ezt a mágneses „hatodik érzéket" az emberekben és most úttörő eredményeket ért el.

Több mint harminc önkéntes bevonásával végzett kísérleteik során a tesztalanyokat a mágneses mező különböző erősségének tették ki.

Egyfajta „ketrecben" ültek, amely blokkolta az esetlegesen zavaró elektromágneses mezőket, és a Föld mágneses mezőjét tekercselt elektromos áramon keresztül utánozzák. Ezután a mező irányát forgatták.

Az emberek tudat alatt reagáltak a mező jelenlétére

A kísérletek során az elektromos agyi felvételek finom reakciót mutattak. Mindezt annak ellenére, hogy a résztvevők egyike sem tudta megmondani, hogy mikor volt kitéve a változó mágneses mező hatásának.

– írta Dr. Joe Kirschvink az eNeuro tudományos folyóiratban publikált kutatási eredményeik kapcsán. – Ezek olyan agyi válaszokat eredményeznek, amelyek a mágneses mező irányára és változásaira reagálnak és láthatóan megváltoztatják az idegi aktivitási mintázatokat.

A kifejlett tengeri teknősök egy kutatás szerint a Föld mágneses mezejét használva térnek vissza ugyanazon partszakaszra Forrás:phys.org

Hozzátette, hogy az eredmény csoportszinten is mérhető volt, és az önkéntesek közül többen igen erősen reagáltak ezekre a hatásokra. Tekintettel az állatvilág fejlett geomágneses navigációs rendszerének jelenlétére talán nem meglepő, hogy mi is megőriztünk legalább néhány működő összetevőt ebből, különös tekintettel a nem túl távoli őseink nomád, vadászó, gyűjtögető életmódjára.