Mentőhajóra vártak, cápák jöttek: valóság volt A cápa rémtörténete

A túlélők

A USS Indianapolist 1945-ben egy japán tengeralattjáró torpedója küldte hullámsírba. A túlélők számára a valódi rémálom azonban csak a támadást követően kezdődött, a hajótörötteknek a cápák mellett, a szomjúsággal, kihűléssel, fáradtsággal és őrülettel is meg kellett küzdeniük. A USS Indianapolis történetét elmesélő monológ Spielberg klasszikusának, A cápának egyik legismertebb jelenete.

A nehézcirkáló küldetése fordulópontot jelentett a második világháborúban: az első atombomba létfontosságú komponenseit 1945. július 26-án szállította le a csendes-óceáni Tinian szigetére. Ezekből az alkatrészekből alkották meg végül azt a nukleáris fegyvert, ami 1945. augusztus 6-án romba döntötte Hirosima városát.

A kirakodás után a hajó Guamra ment, majd július 28-án onnan ismét tovább indult. A tervek alapján a kísérőhajó nélkül utazó cirkálónak a USS Idahóhoz kellett volna csatlakoznia a Leyte-öbölnél, hogy aztán részt vehessen a Japán elleni invázióban.

A 17 csomós sebességgel haladó hadihajó legénysége nem is sejtette, hogy hamarosan a földi poklot kell átélniük: július 29-én a matrózok még békésen olvastak, kártyáztak, beszélgettek.

A USS Indianapolis 1945 július 10-én Forrás: Wikimedia Commons

A végzetes találat

Július 30-án, nem sokkal éjfél után egy japán tengeralattjáró Type 95-ös típusú torpedót lőtt ki az Indianapolisra.

A találat végzetesnek bizonyult a cirkáló számára; a tatfedélzet alatt becsapódott torpedó feltépte az üzemanyagtartályt, a mintegy 3500 gallon kiömlő gázolaj pedig égő szőnyegként terült szét a süllyedő hajó körül.

Charles McVay sorhajókapitány hamar belátta, hogy a helyzet menthetetlen, és hamarosan parancsot adott a fedélzet elhagyására. A támadásnak még nem volt vége; egy második torpedó a hajóderék környékén találta el az Indianapolist, berobbantva az egyik lőszerraktárat. A megroppant gerincű nehézcirkálóba hatalmas mennyiségű víz áramlott, nem is bírta sokáig; néhány perc múlva elnyelte a tenger.

Közel 900-an kerültek élve a vízbe. Megpróbáltatásaik azonban még messze nem értek véget, sőt, igazán csak ez után kezdődtek.

Az Indianapolist hullámsírba küldő I-58-as japán tengeralattjáró Forrás: Wikimedia Commons

Halálos várakozás

Amikor a Nap felkelt, több száz hajótörött hánykolódott a hullámokon. A mentőtutajok száma csekély volt, így az élők a holtakról próbálták leszedni a mentőmellényeket. Hogy valamiféle rendszert vigyenek a káoszba, az emberek kisebb-nagyobb, esetenként 300-as csoportokat kezdtek alkotni a nyílt vízen. Sokan abban reménykedtek, hogy hamarosan mentőexpedíció jön értük, ám hamarosan nyilvánvalóvá vált:

nem sikerült rádión leadni a vészjelzést és a hajó utolsó pozícióját.

Ez katasztrofális hír volt, mert az Indianapolis biztonsági okokból rádiócsendben hajózott, és még legalább két nap volt hátra a tervezett befutásig. Bizonyossá vált: még napokig nem fogják keresni a bajba jutottakat.

Az Indianapolis roncsa Forrás: AFP/Ho

Ahogy telt az idő, a túlélők száma egyre csökkent, sokan egyszerűen szomjan haltak, kimerültek, kihűltek vagy elvéreztek. A kétségbeesés azonban akkor hágott igazán a tetőfokára, amikor váratlanul vérszomjas tengeri ragadozók tűntek fel a közelben.

A cikk folytatódik, lapozzon a következő oldalra!