Hogy jól megértsük a macskánk viselkedését, először is nézzük meg az őseit! A házi macska ősét - az afrikai vadmacskát – a domesztikálás idején pusztán egyfajta "kártevő csősznek" tekintették, de ma már értékes és szeretett társa az embernek.
Ez a szociális változás az ember és a macska kapcsolatában mintegy 10.000 éve történt, később, mint a kutya háziasítása.
A kutyákat sokkal régebben domesztikálták a macskáknál.
A kutya háziasítási folyamata a legújabb kutatások szerint már vagy 30 ezer éve elkezdődött, ezzel szemben egyes források szerint a macskáé csak 4.000, de legfeljebb 10 ezer éve, valószínűleg a Közel-Keleten.
A kutyáknak ezért lényegesen több idejük volt adaptálódni az emberrel való közös élethez. Valószínűleg az emberek eleinte csak tolerálták a befogott vadmacskákat kártevő-kontrolláló képességeik miatt, de egyéb hasznossága nem volt a számukra.
Szelídebb, engedelmesebb egyedeket nehéz volt tenyészteni, mert a vadmacska könnyen kiszökött az emberi háztartásából és szabadon szaporodott . Ezért a macska domesztikálásának folyamata is évezredekkel hosszabbra nyúlt, mint a kutyáké.
A macskák nem alakították ki a komplex szociális csoportban való életet. A macska még nem alkalmazkodott a változáshoz, és a házi macskák relatíve szerény genetikai elágazást mutatnak őseiktől,
ezért az agyuk valószínűleg még "vadmacskaként jár".
A vadmacskák egyedül élnek, indirekten kommunikálnak, és hogy elkerüljék egymást, vizuális és kémiai ünezeneteket váltanak. Ilyen üzenet például amikor szagjeleket, feromonokat helyeznek el a környezetükben. Ezért sem valószínű, hogy a házimacska sok komplex szociális képességet örökölt eleitől.
Az ember azonban szociális faj. Szereti a közelséget,és szereti érintéssel kifejezni a szeretetét. Ráadásul az ember vonzódik a gyermeki kinézethez, a nagy szemekhez és homlokhoz, a kis orrhoz és a kerek archoz, amilyen a macskáé is.
Ezért sok ember aranyosnak találja és meg akarja simogatni, ölelni őket, ám a macskának ez nem feltétlenül tetszik, mert nyomasztónak, ijesztőnek tartja a túl hirtelen közeledést, annak ellenére, hogy számos házi kedvenc szereti, ha simogatják.
A macska-ember kölcsönhatásánál rendkívül fontosak az ember jellemzői: a személyiség, a nem, valamint hogymely részét érinti meg a macskának, és hogy általában hogyan bánik vele. Ez mind nagyon fontos szerepet játszik abban, hogyan reagál a cica az ember szeretetére.
Míg néhány macska agresszíven reagál a nemkívánt fizikai kontaktusra, mások pusztán csak elviselik,
mivel ételt és otthont kapnak, de a toleráns macska nem szükségszerűen boldog macska. A gazdi is kiválthat magasabb stressz szinteket a toleráns macskáknál.
Amennyire csak lehetséges, biztosítanunk kell a macska számára, hogy eldöntse, akarja-e a simogatást és ha igen hol, és mennyi ideig. Talán sok, simogatásra állatdögönyözésre hajlamos embernek ez nem jön le ösztönösen, és ezért ez a fajta magatartás megkíván egy kis önuralmat, de feltétlenül megéri.
Az etológiai kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a kölcsönhatás tovább tart, ha a cica kezdeményez. Figyelni kell a macska viselkedését, testtartását, hogy biztosak legyünk, a kedvencünk nyugodt.
Általánosságban a legbarátságosabb macskák élvezik, ha ott érnek hozzájuk, ahol az arc mirigyeik vannak:
a fülek tövénél, az áll alatt, vagy az orca körül. Ezeket rendszerint jobban szeretik, mint a has, hát, vagy a farok tövének megérintését.
Gesztust önmagában nem lehet vizsgálni, csak kontextusban, ezért gesztuscsokrokatt vizsgálunk, embernél és állatnál is. De egyébként, ha oda figyelünk az állatra, az arckifejezésén, a szemein is látszik, ha morcos, vagy hogy nem tetszik neki valami, ugyanúgy, ahogy az embernél is.
Az élvezet jelei a macskáknál többek között:
ha a farka feláll és kontaktust kezdeményez, dorombol, illetve dagaszt, valamint ha a farkával lágyan integet ide-oda. Erre utal az is, ha a testtartása és arckifejezése nyugodt, a fülei hegyesek és előre állnak, és ha lágyan bökdösni kezd, amikor szüneteltetjük a simogatást.
A nemtetszés kifejezésének számos jól felismerhető testbeszéd jele van.
Ilyen, ha elfordítja tőlünk a fejét, ha passzívan viselkedik, nem dorombol, és nem dörgölőzik. De erre utaló jel, ha gyors, rövid tisztálkodásokba kezd, valamint a túlzott pislogás, a fej vagy test rázása, továbbá az orr nyalogatása is az állat idegességét bizonyítja csakúgy, mintha a farkával csapkod.
Rosszkedvre vagy agresszív hajlamra utal ha a macska fülei lelapulnak és oldalra állnak, vagy ha hátra forgatja őket. Amennyiben ezeket a jelzéseket figyelmen kívül hagyva tovább simogatjuk vagy ölelgetjük az állatot, a macska hirtelen odakaphat az arcunkhoz,vagy kezünkhöz, megharapva vagy karmolva, illetve eltolva azt.
A macskák szívesebben veszik, ha nem kapkodjuk fel őket, hanem mi ereszkedünk le hozzájuk, mert s így ők tudják eldönteni, hogy meddig akarnak mellettünk maradni, és nem kell lekéreckedniük a karunkból.
Ne csak azt várjuk, hogy ők alkalmazkodjanak hozzánk, hanem mi is alkalmazkodjunk őhozzájuk.
A macskák amikor találkoznak egymással összedörgölik az orrukat, és összeszimatolnak. Az orrösszedörgölés, összeszimatolás erősíti a cica és a gazdi közti kapcsolatot is erősíti.
Sojha ne támadjuk le a macskánkat, és persze más állatot sem a szeretetünkkel!
Hagyjuk, hogy ők barátkozzonak velünk a saját tempójukban.
Ezért engedjük, hogy megszagolgasson, megvizsgáljon illetve megnézegessen bennünket.
Sok macska csak a gazdájátólól szereti a simogatást, dögönyözést, de mástól nem fogadja el. Az állatoknak ezt a szokását illik tiszteletben kell tartanunk, mert különben senki se csodálkozzon, ha bizony időnként odakap a macska.Tisztelnünk kell a házi kedvencük határait csak úgy, mint a benne még mindig meglévő vadmacskát.