Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait

balkezesség
A balkezeseknek más az agyszerkezetük.
Vágólapra másolva!
Először azonosították a balkezesség genetikai utasításait, amelyek jelentősen befolyásolják az agy egyes területeinek szerkezetét és működését - írta a BBC hírportálja.
Vágólapra másolva!

Az oxfordi kutatók szerint elsősorban a beszéddel összefüggő területek érintettek, a balkezeseknek ezért talán jobbak a nyelvi készségei, azonban továbbra is rejtélyes az agyfejlődés és a domináns kéz kapcsolata.
Nagyjából tízből egy ember balkezes. Korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy az öröklődés szerepet játszhat a kialakulásában, a részleteket azonban nem tárták fel.
A kutatók az Egyesült Királyság Biobank nevű projektje alapján dolgoztak, amely mintegy 400 ezer ember teljes genetikai térképét tartalmazza és 38 ezer balkezest találtak benne.

A balkezeseknek más az agyszerkezetük. Forrás: https://www.bbc.com/news/health-49579810

A Brain című szaklapban közölt tanulmány szerint négy olyan DNS-területet találtak, ami befolyásolta a balkezességet. A mutációk a sejtek belsejét szervező, úgynevezett citoszkeletont, a fehérjeszálakból álló bonyolult rácsot érintő utasításokban voltak. Hasonló mutációkat mutattak ki azoknál a csigáknál, amelyek balra csavarodó spirálú házat hordanak a hátukon.

A citoszkeleton megváltoztatja az agy fehérállományának szerkezetét.

A balkezeseknél azt találták, hogy a két agyi félteke összeköttetései a beszéddel összefüggő területeken jobbak, koordináltabbak voltak, ebből következtettek a tudósok arra, hogy jobbak lehetnek a nyelvi készségeik, noha ezt még nem bizonyították.

Jeremy, a balra csavarodó házú csiga és az egyik jobbra csavarodó házú utódja. Forrás: https://www.bbc.com/news/health-49579810

A tanulmány kimutatta, hogy a balkezeseknél a skizofrénia kockázata kicsit nagyobb, a Parkinson-kóré azonban kicsit kisebb.
A tudósok szerint valószínű, hogy a jobb- és balkezességben 25 százalékban játszanak szerepet a gének,

75 százalék környezeti hatásokra, vagyis minden másra vezethető vissza.

A tanulmány a genetikai összetevőknek csak egy százalékát találta meg és csak a brit populációban, tehát a teljes képhez további tanulmányokra van szükség.

(Forrás: MTI)