Kampány: háztartási szürkevízzel mentenék meg a fákat a kiszáradástól

öntözés
Az öntözés lehet az egyetlen megoldás
Vágólapra másolva!
A mosogató- és fürdővíz olyan létfontosságú segítséget nyújthat a környezetünknek, amelyet szinte mindenki megengedhet magának ahhoz, hogy ezzel, az úgynevezett szürkevízzel megmentsük a kiszáradással küzdő, fiatal fákat az utcákban. Brit kutatók szerint ahelyett, hogy hagynánk, hogy ez a víz lefolyjon a csatornába, gyűjtsük össze és hasznosítsuk azt! Ez az apró lépés ugyanis jelentősen megnövelheti a fák „túlélési esélyeit".
Vágólapra másolva!

Kulcsfontosságú a megfelelő öntözés

Újszerű módszerrel mentenék meg a klímaváltozás miatt a kiszáradással küzdő közterületi fákat egy brit kezdeményezés alapján.

– magyarázta Russell Miller, egy londoni székhelyű vállalkozás kertészeti tanácsadója. – A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a helyi önkormányzatok költségvetése gyakran nem elegendő a megfelelő öntözésre, ami viszont kritikus jelentőségű a fa életének első három évében.

Egyre kevesebb a fa, pedig létfontosságú a jelenlétük Forrás: Pexels.com

Hozzátette, hogy „az öntözés kevésbé szexi, mint az ültetés; később olcsóbb kicserélni a kiszáradt fákat".

Az új utcai fák egészséges fejlődéséhez azonban hetente legalább 20 liter vízre van szükség

a szakember szerint, ami körülbelül két nagy öntözőkannányi mennyiségnek felel meg. Ez különösen fontos áprilistól szeptemberig, illetve a nyári forróság idején.

A háztartási szürkevizet használnák fel

A szakember szerint azonban a fák öntözésébe könnyen mi, a lakosság is bekapcsolódhatunk és ez nem kerül semmiféle plusz költségbe.

– mondta Russell Miller. – Dicsérendők azok az elképzelések, hogy mennyi fát kellene ültetnünk a világban, ám legalább ennyire fontos a már meglévők megőrzése is.

Legalább 20 liter vízre van szükségük hetente Forrás: M Sobreira/Alamy

A legtöbb, városi környezetbe ültetett fafajtát elsősorban az ellenálló képességük és a városi stresszre adott válaszreakciói alapján választják ki.

De még ezeknek a fajoknak is évekre van szükségük egy olyan gyökérrendszer kifejlesztéséhez, amely megtalálja saját nedvességforrását a kábelek és csövek hálózata között, valamint a járdák és az utak alatt sűrített talajban.

– hangsúlyoztaTony Kirkham, a Kew Királyi Botanikus Kert arborétuma vezetője.

Az öntözés lehet az egyetlen megoldás Forrás: Getty Images/iStockphoto/mbot/Mbot

Anglia egyes részein ezért már közösségi média kampányokat indítottak annak érdekében, hogy ösztönözzék az utcai fák öntözését.

Úgy gondolják, hogy a szürkevíz felhasználásával „drámaian javíthatják a fák túlélési esélyeit".