Egy 3,8 millió évvel ezelőtt élt emberelőd koponyáját tárták fel Etiópiában

Vágólapra másolva!
Egy 3,8 millió évvel ezelőtt élt emberelőd csaknem teljes koponyáját tárták fel a kutatók Etiópiában.
Vágólapra másolva!

A szakemberek által MRD-nek elnevezett fosszília az Australopithecus anamensis fajhoz tartozik, amely

nagyjából 4,2 millió évvel ezelőtt jelent meg.

Erről a fajról úgy vélik a kutatók, hogy közvetlen őse az Australopithecus afarensisnek, az emberelődök egyik leghosszabb ideig létező és legjobban ismert fajának, amelynek leghíresebb képviselője a Lucy névre keresztelt felnőtt nőstény.

A 3,2 millió évvel ezelőtt élő Lucy részleges csontvázát 1974-ben tárták fel nagyjából 56 kilométerre az etiópiai Afar régió azon területétől, ahol az MRD koponyát találták 2016-ban.

- hívta fel rá a figyelmet Yohannes Haile-Selassie, a Clevelandi Természettudományi Múzeum paleoantropológusa, aki a Nature című tudományos lapban közölt tanulmány egyik vezető szerzője.

A szakember elmondta, hogy

a 3 millió évnél korábbi emberelőd-fosszíliák közül ez az eddig feltárt legteljesebb koponya.

Az Australopithecus anamensis esetében eddig csupán állkapocs-töredékeket és fogakat tártak fel, ami megnehezítette a faj alapos megismerését.

A csaknem teljes koponya azonban kulcsfontosságú információkkal szolgál a faj étrendjéről, agyának méretéről és arcbéli sajátosságairól.

- jegyezte meg Stephanie Melillo, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet munkatársa.

A 20 centiméter hosszú és 11,5 centiméter széles koponya feltehetőleg egy felnőtt hímtől származik.

Korábbi kutatások eredményei azt sugallták, hogy az Australopithecus anamensis nagyjából 1,5 méter magas lehetett. A szakemberek azonban nem bocsátkoztak becslésekbe a koponya tulajdonosának magasságát illetően.

- mondta Haile-Selassie.

Az Australopithecus anamensis két lábon járt, de valószínűleg fára is mászott.

Masszív felépítésű, hosszúkás arca volt, előreugró állkapoccsal, és a fején csontos "taréj" húzódott, ami erős állkapocsizomról árulkodik.

A koponya gazdája a jelek szerint egy folyótorkolathoz közeli száraz bozótosban élt.