Az óvónőként dolgozó nő életét teljesen megváltoztatta egy váratlan stroke (agyi érkatasztrófa). A stroke az agy egyik nagyon különleges részét érintette, ami az orvosok szerint elvágta a kapcsolatot az agy „nyelvi központja" és a látókéreg között.
Ugyanekkor más bejövő érzékelési ingerek továbbra is kapcsolatban maradtak a nyelvi központtal. Ennek következtében igen furcsa helyzet alakult ki.
A nő képtelen olvasni, viszont továbbra is tud írni (még a régi írásképe is megmaradt), és érti a beszélt nyelvet (jelen esetben az angolt). Ezt a szimptómát „szóvakságnak" nevezik.
Ami talán még különösebb, hogy a szavakat meglátva továbbra is mutatott érzelmi reakciókat, annak ellenére, hogy nem tudta felismerni azokat. Például, amikor a „sivatag" szót mutatták neki leírva, felkiáltott „Ó, ezt nagyon szeretem!", amikor pár pillanattal később a „spárga" (növény) szót mutatták, akkor egész másként reagált: „Nem tudok, mit kezdeni ezzel a szóval! Valami nagyon felkavar ebben a szóban!
Noha a beteg állapota más tekintetben sokat javult a stroke-ot követő években, az olvasási képessége nem tért vissza. Ezt azért is bánja, mert nagyon szeretett felolvasni a kisgyerekeknek, és ezt az élményt már soha nem élheti át újra.