A vidéki levegő szó szerint megvédheti a gyerekeket az asztmától

vidék, mezőgazdaság, állattenyésztés
A mikrobákban rejlik a megoldás
Vágólapra másolva!
A vidéki élet, a farmokon és gazdaságok területén érezhető levegő jobb hatással van az egészségünkre, mint bármilyen orvosi kezelés. Az asztmát illetően legalábbis bizonyítottan jobb eredményeket mutatnak a tesztek a legfrissebb kutatások szerint. Hogy mi ennek a kulcsa? A mikrobák.
Vágólapra másolva!

Fény derült a szoros kapcsolatra

Az utóbbi években nőtt az asztma előfordulásának gyakorisága a gyermekeknél. Bár az okok nem teljesen egyértelműek, a kutatók a jelenséget az urbanizációval és különösen bizonyos mikrobák hiányával kapcsolták össze. Utóbbiak között ugyanis szoros kapcsolat áll fenn és a legújabb kutatások is megerősítették ezt.

A vidéki életmód kitűnő gyógyszert jelenthet Forrás: MTI/Varga György

Most azonban valami furcsa dologra bukkantak:

a vidéken élő gyerekek jóval kisebb eséllyel betegednek meg asztmával, ám a szakemberek még csak most kezdenek rájönni, hogy vajon mi állhat a jelenség hátterében.

A korábbi kutatások azt mutatták, hogy a vidéki házakban található por mennyisége és összetétele csökkentheti az asztma előfordulását, bár az egyelőre nem egyértelmű, hogy mely mikrobióta (egy meghatározott helyen jelenlévő mikroorganizmusok összessége) fajok járulnak hozzá ehhez.

Egyfajta „asztma-védő" hatással rendelkeznek

Finn kutatók összesen 395 vidéki és külvárosi lakóhellyel rendelkező gyerek egészségi állapotát tanulmányozták, és különös figyelmet fordítottak a beltéri por és a mikrobióták kapcsolatára. Megállapították, hogy a farmokhoz, mezőgazdasági területekhez közel fekvő házakban nagyon különböző mintázatok találhatók, ami a városi területeken azonban nem volt jelen.

Bizonyítottan csökkent az asztmás megbetegedések száma Forrás: pexels.com

– magyarázta Pirkka Kirjavainen, a kutatás vezetője.
Az asztma alacsonyabb előfordulási gyakorisága a vidéki térségekben már eddig is jól ismertnek számított, ám a csapat azt szerette volna látni, hogy ez nyomon követhető vagy összehasonlítható-e a mikrobiótával. A gazdaságokban talált mintákat ezért replikálták, és elhelyezték azokat 1031 német gyerek otthonában, ami a finn vidéki otthonokhoz hasonlóan, szintén

az asztma kockázatának csökkenését mutatta.

Ez erősen támogatja azt az elképzelést, hogy maguk a mikrobák rendelkeznek egyfajta „asztma-védő" hatással.

Egyre gyorsabban alkalmazkodnak

– tette hozzá Pirkka Kirjavainen. – Bár talán ellentmondásosnak tűnhet, hogy a mikrobák ilyesfajta védő hatással rendelkeznek, de ezen a ponton ez egyáltalán nem meglepő.

A mikrobákban rejlik a titok Forrás: Rawpixel

Hozzátette, hogy egyelőre még van néhány hiányosságuk ebben a kérdésben, de egyre világosabbá válik, hogy a mikrobióta a korábban gondoltaknál jóval fontosabb szerepet játszik az egészségi állapotunkban, és

számos módon befolyásolhatja a testünk működését.

Az emberek ugyanis a kezdetektől alkalmazkodnak a mikrobákban gazdag környezethez, és a városiasodás felgyorsulásával ezek az organizmusok egyre gyorsabban alkalmazkodnak.