Ezért leszünk farkaséhesek egy átmulatott éjszaka után

evés, étvágy
Az alkoholtartalmú italok nagy mennyiségű kalóriát tartalmaznak
Vágólapra másolva!
Amikor a bárok bezárnak, az enyhén spicces, ittas állapotba került férfiak és nők nagy valószínűséggel a legközelebbi gyorsétterembe vagy büfébe mennek. A Pennsylvania Állami Egyetem Orvostudományi Főiskola kutatói most egy új tanulmányban azt vizsgálták, hogy miért nő az éhségérzetünk alkoholfogyasztás után. Kíváncsiak voltak arra is, hogy az alkohol és a magas zsírtartalmú ételek mivel passzolhatnak ilyen mértékben egymáshoz. Megállapították, hogy ez a „hallgatólagos egyezség" az agy egy közös agykörére vezethető vissza.
Vágólapra másolva!

Összezavarja az alkohol az éhségérzetet

– írták a kutatók.
Az új eredmények megegyeznek a korábbi vizsgálatokkal, amelyek szerint az alkoholfogyasztás ugyanazokat az agyi területeket érinti, mint a túlzott étkezés.

Tanulmányaik során a kutatók három, felnőtt hím egércsoporttal kísérleteztek, amelyek mindegyike különböző táplálkozási és ivási szokásokkal rendelkezett.

Az elfogyasztott alkoholos italok befolyásolhatják az étvágyat Forrás: pexels.com

Az első csoport korlátlanul hozzáférhetett a magas zsírtartalmú ételekhez, de korlátozottan jutott hozzá az alkohollal kevert ivóvízhez. A második csoport átlagos rágcsáló étrenddel táplálkozott, és az első csoporthoz képest korlátozottan fért hozzá az alkoholos italhoz. A harmadik csoport korlátozott hozzáféréssel rendelkezett mind a magas zsírtartalmú, mind az alkoholos italokhoz. A nyolc hetes vizsgálati ciklus alatt az alkohol és az ivóvíz arányát fokozatosan 10 százalékról 20 százalékra növelték. A tesztek során valamennyi állatnak biztosították az ivóvizet.

Az alkohol serkenti az AGRP agysejt működését

A harmadik csoportba tartozó állatoknál, más néven a „tivornya-étrend" tagjainál a súlygyarapodási és súlycsökkenési ciklus erősen ingadozott, amelyhez jelentősen hozzájárult a nagy evés-ivás és a nagyobb mennyiségű alkoholfogyasztás, miközben a tesztalanyok jóval több alkoholt, mint vizet ittak. Az első és második csoport a kísérlet végén jóval kevesebb alkoholt ivott, mint a „tivornya-étrend" tagjai.

Az alkoholtartalmú italok nagy mennyiségű kalóriát tartalmaznak Forrás: pexels.com

– mondta Caitlin Coker, a tanulmány első szerzője az American Physiological Society (APS) Experiment Biology éves találkozóján, Orlandóban.

A kutatók az éhségérzetet kiváltásáért is felelős AGRP agysejtet hozták kapcsolatba a jelenséggel.

Az említett neuron blokkolásával az ittas egerek étvágya a józan társaikhoz hasonlóvá vált. Ebből a kutatók arra következtettek, hogy az alkohol serkenti ennek az agysejtnek a működését, és ezért érzünk kínzó éhséget pár alkoholos ital után.

Azonosították az úgynevezett „apéritif-hatást"

Nem ez volt az első alkalom, hogy a kutatók kapcsolatot találtak az alkoholfogyasztás és az étkezési szokások között. Rámutattak, hogy az alkohol nagy mennyiségű kalóriát tartalmaz, ám nem biztosít táplálkozási értéket. Az alkohol és a magas kalóriabevitelű ételek kombinációja különösen hizlal.

Az alkohol nem utolsósorban növeli az étvágyat Forrás: pexels.com

A gyomorban fokozza az emésztőnedvek, elsősorban a sósav elválasztást, ezzel fokozza az étvágyat.

Mindamellett mégis minél több alkohol kerül az emberi szervezetbe, az emberek annál többet szeretnének enni, így az alkohol egy ellentétes hatást vált ki. Az egyik tanulmány például az úgynevezett „apéritif-hatást" azonosította, ahol az alkoholtartalmú ital ebéd előtti fogyasztása (20 gramm alkoholtartalommal) 11 százalékkal növelte meg a bevitt étel mennyiségét, és a kutatók 24 százalékos növekedést tapasztaltak a magas zsírtartalmú és sós ételek tekintetében.

– mutatott rá Caitlin Coker. – A könnyű és mérsékelt alkoholfogyasztás azonban még egészséges is lehet, mivel gazdag antioxidáns tartalma védelmet ny