Nem szólalhatnak meg a harangok a denevérek miatt

csonkafülû bőregér, denevér
A?csonkafülu bőregér védett állat
Vágólapra másolva!
Már régóta készültek rá a bodrogkeresztúriak, hogy felújítják a református templom harangját. Arra azonban nem számítottak, hogy sosem hallhatják azt, mert a harangtoronyba nem várt vendégek költöztek.
Vágólapra másolva!

Denevérek lepték el a templom harangtornyát, ezért nem lehet hozzányúlni az épülethez, de a harangozást is nélkülözniük kell a híveknek.

A toronyban a két harang mellett denevérek is laknak, amelyek védettnek számítanak, így nem lehet őket csak úgy elűzni.

- nyilatkozta a Borsnak a helyi református lelkész, Szűcs Edina. Természetesen nem akarjuk őket bántani, fontos, hogy itt maradjanak.

A csonkafülű bőregerek eszmei értéke százezer forint példányonként Forrás: MTI

Több mint félmillió forintot gyűjtöttünk össze a helyiek segítségével,

így megindulhatnak az óvatos felújítások, így mindenki jól jár.

A templomban élő csonkafülű bőregerek védettnek számítanak,

egy-egy példány eszmei értéke százezer forintra tehető.