Tömeges rituálék központja lehetett a Stonehenge

Stonehenge napforduló
A tömeg nézi a napfelkeltét Stonhenge sziklái mögött
Vágólapra másolva!
Nagyszabású őskori ünnepi rituálék bizonyítékait találtak a nagy-britanniai Stonehenge-nél, melyek alapján ott lehetett a szigetek legkorábbi tömeges ünnepeinek központja.
Vágólapra másolva!

Brit kutatók 113 sertéscsontot vizsgáltak meg, melyeket négy késő újkőkori helyszínen (Durrington Walls, Marden, Mount Pleasant, West Kennet) találtak. A kutatók szerint a vendégeknek lakóhelyükön nevelt állatok húsát kellett magukkal vinniük, így származhatnak az ott talált disznómaradványok távoli helyekről.

Az izotópos elemzések eredménye szerint a feltárt disznócsontok többnyire Skóciában, Anglia északkeleti részén és Nyugat-Walesben, valamint Nagy-Britannia számos más helyén nevelt állatoktól származnak. Richard Madgwick, a Cardiffi Egyetem tudósa vezette kutatócsoport szerint

Madgwick kiemelte: "viszonylag könnyű" lett volna sertést találni az ünnepség közelében, így meglepő, hogy az állatok nagy távolságokból származtak, hiszen ehhez a résztvevők hatalmas erőfeszítéseire volt szükség. Valószínűleg előírták, hogy a lakomák résztvevőinek a magukkal kellett vinniük a sertést, nem szerezhették be helyben - tette hozzá.

A leghíresebb brit őskőkori műemlék, az angliai Wiltshire-ben álló Stonehenge mintegy ötezer éves, a világ egyik csodájaként tartják számon. A régészek szerint a szezonális mezőgazdasági ciklusok inspirálhatták arra a neolitikus kor emberét, hogy hatalmas, 25 tonnás homokkövek sorba rendezésével kövesse a Nap mozgását.

(BBC\MTI)