A kardszárnyú delfinek új faját fedezhették fel Chile partjainál

az új és régi orka
A fenti felvételen a kardszárnyú delfinek most felfedezett fajtájának egy példánya. Alul a hagyományos orka.
Vágólapra másolva!
A kardszárnyú delfinek egy eddig ismeretlen faját fedezhették fel Chile déli partjainál a kutatók.
Vágólapra másolva!

Helyi halászok és turisták elmondásai, valamint különböző fényképes bizonyítékok alapján már évtizedek óta sejtik a többi orkától jelentősen eltérő külsejű, titokzatos faj létezését. Egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoportnak idén januárban sikerült először megfigyelnie az eddig ismeretlen kardszárnyú delfinek csaknem kéttucatnyi képviselőjét. Jelenleg az egyik példánytól vett DNS-minta vizsgálatának eredményeire várnak, hogy megerősítsék az új faj felfedezésének tényét.

A rájuk jellemző szem körüli nagy fehér folt ezeken az orkákon olyan apró, hogy alig lehet észrevenni. A fejük valamivel gömbölyűbb, és nem annyira sima, mint az eddig ismert kardszárnyú delfineknek. A hátúszójuk keskenyebb és hegyesebb. Testhosszuk 6-7,5 méter között mozog, vagyis valamivel kisebbek, mint az orkák többsége – mondta Robert Pitman, az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal ökológusa, aki tagja volt annak a csapatnak, amely január 21-én észlelte az állatokat a Horn-fok szigetnél.

A fenti felvételen a kardszárnyú delfinek most felfedezett fajtájának egy példánya. Alul a hagyományos orka Forrás: wikimédia

Valószínűleg döntően hallal és nem tengeri emlősökkel, azaz fókákkal táplálkoznak, ahogy a többi orka.

A halászok ugyanis rendszeresen panaszkodnak amiatt, hogy lelopják a halat a horgászzsinórokról.


A déli féltekén a kardszárnyú delfineket mind egy fajba tartozónak tekintik, és A-tól C típusig kategorizálják őket. A most észlelt példányokat D típusba (szubantarktikus kardszárnyú delfinek) sorolták.

Pitman szerint, mivel annyira különböznek tőlük, ezért valószínűleg nem is tudnak párosodni más kardszárnyú delfinekkel.

A kutatók 1955-ben hallottak először a különös külsejű tengeri emlősökről, amikor azok tömegesen vetődtek partra Új-Zélandon. A szakemberek eleinte úgy vélték, hogy a kardszárnyú delfinek egy speciális mutáción átesett családjáról lehet szó. Robert Pitman szerint a feltehetőleg az eddig ismeretlen fajba tartozó kardszárnyú delfineket azért nehéz észlelni, mert nagyon délen, a partoktól messze élnek.

– jegyezte meg a szakember. Michael McGowen, a washingtoni Smithsonian Intézet tengeri emlősökkel foglalkozó szakembere szerint ugyanakkor a genetikai adatok hiányában korai lenne még 100 százalékosan új fajról beszélni.