Rábukkantak a Naprendszer legtávolabbi objektumára

nóva
A Naprendszer határán húzódó anyagfelhőben - amelyben üstökösök, aszteroidák és más apró objektumok találhatók-, lelhetők fenn a legősibb anyagból álló égitestek
Vágólapra másolva!
A Naprendszer eddigi legtávolabbi objektumára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik csillagásza. Az égitest száznegyvenszer távolabb van a Naptól, mint a Föld, a keringési ideje pedig több lehet, mint egy évezred.
Vágólapra másolva!

Száznegyvenszer van távolabb a Naptól, mint a Föld

Az újonnan azonosított égitest 140-szer távolabb van a Naptól, mint a Föld, és ha felfedezését hivatalosan megerősítik, ez lesz a Naprendszer legtávolabbi ismert objektuma - adta hírül a The Guardian című brit napilap.

Az objektumot a Naprendszer határán fedezték fel (a kép illusztráció) Forrás: NASA

Az eddig ismert legtávolabbi objektum egy törpebolygó volt, amely a Földnél 120-szor távolabb van a Naptól,

és amelynek a Farout (Távoli messzeség) nevet adták az után, hogy ugyanez a csillagászcsoport múlt év novemberében észlelte.

Óriási, láthatatlan objektum lehet a Naprendszer határán

A most felfedezett legtávolabbi objektum az amerikai csillagászoktól a FarFarout - Nagyon távoli messzeség - becenevet kapta. Scott Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet csillagásza bukkant rá, amikor csoportjával a kilencedik bolygó után kutatva csillagászati adatokat elemzett .

A törpebolygó a FarFarout azaz a nagyon távoli messzeség elnevezést kapta Forrás: Smitshonian

A feltételezett kilencedik bolygóról Sheppard kutatócsoportja úgy véli, hogy a Plútó mögött lehet a titokzatos Oort-felhőben.

A titokzatos Oort-felhő grafikája Forrás: Science

A bolygót még nem látták közvetlenül, de a Goblin törpebolygó, amelynek felfedezését ősszel jelentette be a kutatócsoport, úgy tűnik,

hogy egy óriási, láthatatlan objektum gravitációs hatása alatt áll,

ami megerősítette a csillagászokat abban, hogy létezhet a kilencedik bolygó.

Az objektum jóval a Plutó törpebolygó pályáján túl kering a nap körül Forrás: NASA

Sheppard elmondta, hogy a FarFarout égitestre akkor bukkant, amikor egy múlt héten elhalasztott előadásának idejét arra használta fel, hogy intézetében adatokat elemezzen.

Több mint ezer évig tarthat, amíg megkerüli a Napot

"A FarFarout kissé rejtélyes. Nagyon halvány, észlelési képességünk határán van" - magyarázta. Semmit nem tudunk pályájáról, csak azt tudjuk, hogy nagyon távol van.

Hozzátette, hogy a további megfigyeléseikkel fognak többet megtudni az észlelt, nagyon távoli égitestről.

Ám évekbe fog telni, amíg a szakemberek képesek lesznek meghatározni pályáját.

Az üstökösök zöme az Oort-felhő térségéből érkezik a naprendszer belső vidékeire Forrás: Darren White

A Farout objektum a 2018 VG18 jelet kapta a nemzetközi csillagászati uniótól.

Becslések szerint 500 kilométer lehet az átmérője, ami a Merkúr, a Naprendszer legkisebb bolygója egytizedének felel meg. A Farout típusát tekintve olyan törpebolygó lehet, mint a Plútó, amelynek átmérője mintegy 2400 kilométer. Hatalmas távolsága miatt a Faroutnak több mint ezer évre lehet szüksége ahhoz, hogy egyszer megkerülje a Napot.

(Forrás: MTI)