Krimibe illő gyilkosság áldozata lett egy hatalmas fehér cápa

Vágólapra másolva!
Kétéves felfüggesztett börtönbüntetést, valamint 5000 dolláros pénzbírságot kapott az a kaliforniai halász, aki még a nyár folyamán ölt meg illegálisan egy 3 méteres fehér cápát. A fegyvereket elkobozták és megsemmisítették a hatóságok.
Vágólapra másolva!

A rejtélyes bűnügy júniusban került először az újságok címlapjára. A kaliforniai Aptos tengerpartjára mosódott tetem egy egészséges fehér cápáé volt. Halálának okára csak a ragadozó boncolását követően derült fény: a testet lőfegyver okozta sérülések borították.

A kilőtt három golyó közül az egyik teljesen szétroncsolta a gerincoszlopot, ez vezetett a cápa halálához. Mivel a fehér cápák (Carcharodon carcharias) a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján sebezhetőnek vannak nyilvánítva a rendőrség nyomozni kezdett az ügyben.

null

null

Névtelen bejelentés alapján kapták el a tettest

Egy anonim bejelentés alapján a hatóságok célkeresztjébe egy kereskedelmi halászhajó került, amely közvetlenül a cápa halála után kezdett halászni annak vadászterületén.

A nyomozók a hajó átvizsgálása során több szabálytalanságot is feltártak, többek között megtalálták azt a puskát, amivel az állatot kivégezték.

A kapitány, Vinh Pham először tagadta, hogy ő húzta volna meg a ravaszt és egyik beosztottjára igyekezett áthárítani a felelősséget. Az érintettről azonban kiderült, hogy büntetett előéletű volt és így nem birtokolhatott volna legálisan lőfegyvert. Amikor a nyomozók újra kikérdezték Phamot, a férfi megtört és mindent bevallott. Állítása alapján azért lőtte agyon a cápát, mert az túl közel ment a halászhálóhoz és így zavarta a munkát.

Bár Pham halászati engedélyét egyelőre nem vonták vissza, két év felfüggesztett börtönbüntetést, valamint 5000 dolláros pénzbírságot kapott. A hatóságok egyúttal azt is elmondták, az eset rávilágított a névtelen bejelentések fontosságára, és ezzel az állampolgárok fokozódó környezettudatos magatartására is.

(Live Science)