Az antropomorfizálás agyunk legnagyszerűbb képességét jelzi

Teljesen természetes, hogy beszélünk az állatokhoz

Egy új kutatás szerint teljesen normális, ha valaki hangosan beszélget a háziállataival. A tudomány most arra is bizonyítékokat talált, hogy ez a jelenség cseppet sem az őrültség, hanem inkább az intelligencia cáfolhatatlan jele. Tehát, ha azon kapjuk magukat, hogy egy hosszú nap után hazaérve megosztjuk kis kedvenceinkkel a napi történéseket, akkor valamit nagyon jól csinálunk.

Pszichológiai folyamatokat takar a háttérben

Az antropomorfizmus, vagyis a tárgyak, állatok, képzeletbeli lények emberi tulajdonságokkal való felruházása. A kifejezést az 1700-as évektől kezdődően használjuk, és a tudományos jelenség megjelent számos kultúrában, a művészetben, a vallásban és még a Bibliában is. Most a Chicagói Egyetem kutatói azonban ennél mélyebbre ástak. Arra voltak kíváncsiak, hogy az antropomorfizmus mennyire lehet elfogadható a társadalomban, és jelenség milyen pszichológiai folyamatokat takar a háttérben.

Sokkal többet megértenek az emberi beszédből mint gondolnánk Forrás: pexels.com

Az ember az egyetlen faj a Földön, amely ezzel a „furcsa" jelenséggel él

– mondta Nicholas Epley, az egyetem viselkedéstudomány professzora. – Történelmileg az antropomorfizálást egykor a gyerekkorban előforduló deviáns magatartásként vagy esetenként az ostobaság jeleként kezelték. Ám valójában ez a jelenség annak a folyamatnak a természetes „mellékterméke", amely az embert egyedülállóvá és intelligensé tette ezen a bolygón.
Hozzátette, hogy azok az emberek, akik a tárgyakat vagy állatokat emberi tulajdonságokkal ruháznak fel, nem téveszmés bolondok. Sőt!

Az antropomorfizmus mögött bonyolult pszichológiai mechanizmusok bújnak meg, és ezek szinte teljesen leképezik az ember-ember közötti társadalmi kölcsönhatásokat

– mutatott rá.

Úgy tekintünk rájuk, mint saját magunkra

Egyértelmű tehát, hogy amikor tea partikat tartunk a plüss állatoknak a gyerekeink társaságában, esetleg aranyos és kedves neveket adunk a személyes tárgyainknak, illetve képzeletbeli beszélgetéseket folytatunk a játékokkal, akkor az agyunkat antropomorfizáljuk. Ez azt jelenti, hogy az agyunkban egyfajta programozást végzünk, amivel szinte látjuk, halljuk és észleljük az állatok és az élettelen tárgyak gondolatait. Hogy miért? Mert egyszerűen úgy tekintünk rájuk, mint saját magunkra!

Sok emberknek munkából hazatérve első és önkéntelen kérdése a házi kedvenchez: hogy telt a napod? Forrás: pexels.com

Kutatásaink szerint leginkább három fő oka lehet annak, amikor antropomorfizálunk egy állatot vagy egy tárgyat

– magyarázta Epley professzor. – Az első, amikor egy emberi arcot vélünk felfedezni egy nem emberi tárgyon. A második, amikor barátkozni szeretnénk az adott jelenséggel, mondjuk a szomszéd kutyájával. A harmadik pedig, amikor egyszerűen nem tudjuk megmagyarázni és megjósolni a viselkedését, ezért megszemélyesítjük.

Képes megérteni mások emocionális gondolatait

Amikor tehát valaki a háziállatával beszélget, esetleg megkéri régóta akkumulátor problémákkal küzdő autóját, hogy reggel induljon be, vagy megölelgeti a kedvenc télikabátját, akkor ez csak egyetlen dolgot jelenthet. Az illető kivételes képességekkel bír az arcok látásához és észleléséhez. Ebből pedig a kutatások szerint az is következik, hogy ez az ember különlegesen jól ki tudja fejezni az érzéseit és képes megérteni mások emocionális gondolatait, viselkedését.

Alapvető emberi tulajdonság környezetünk megszemélyesítése Forrás: pexels.com

A jó antropomorfizáló képességekkel rendelkező emberek kitűnően látják az arcokat, a tárgyakban és azonosulni tudnak az állatok személyiségével

– mondta Nicholas Epley. – Emlékezzünk csak azokra az időre, amikor gyerekként a fűben heverészve figyeltük a felhőket és mindenféle alakzatot, tárgyat, szemeket, arcokat véltünk felfedezni bennük! Ez szinte ugyanaz a tudományos jelenség, amely az antropomorfizáló képességünknek köszönhető.

Pontosan olyanok lehetnek, mint mi?

Beszélgetünk, adott esetben néha gügyögünk is a háziállatainkkal, és sok esetben osztjuk meg velük a napi történéseket, az aktuális érzéseinket vagy épp örömünket, frusztráltságunkat. Ezt szinte automatikusan tesszük, hiszen közel érezzük őket magunkhoz, szeretjük őket.

Teljesen természetes, hogy beszélünk az állatokhoz Forrás: pexels.com

A kis kedvenceinket, a kutyánkat vagy a macskánkat nem csupán egy állatnak, hanem a társunknak, barátnak, családtagnak tartjuk, mert úgy gondoljuk, hogy ők is pontosan olyanok, mint mi

– magyarázta a professzor. – Elhisszük, hogy ők is ugyanúgy képesek gondolkodni egy logika mentén és hiszünk abban is, hogy ugyanúgy éreznek, mint ahogy az emberek.

Az antropomorfizálás az oka annak is, hogy hangosan adunk hangot a csalódottságunkat akkor, amikor az egyik személyes tárgyunk „másként viselkedik", mint ahogy várnánk tőle.

Cifra káromkodásokkal vagy bosszankodó szavakkal illetjük például a számítógépünket, amikor lefagy, vagy a nem induló gépkocsinkat, de akkor is, amikor lemerül a mobiltelefonunk akkumulátora.

Egykor ostobaságnak tartották

A tudományos társadalom hosszú évszázadokig egyfajta ostobaságnak vagy a képzett és tiszta gondolkodású felnőttek babona iránti gyermeki hajlamának tartotta a tárgyak, állatok, képzeletbeli lények emberi tulajdonságokkal való felruházását

– mondta Epley professzor, amikor az antropomorf kifejezést igyekezett világosan elmagyarázni. – Nem is tévedhettek volna ennél nagyobbat: ez a nézet ugyanis teljességgel fals és szerencsétlen megközelítés.

Egyszerűen ösztönösen értjük egymást Forrás: pexels.com

Hangsúlyozta, hogy ha egy másik emberi lényt vélünk az elménk segítségével felfedezni az állatokban, a tárgyakban vagy akár Istenben, az ugyanazokat a pszichológiai folyamatokat foglalja magában, mint amikor társas kapcsolatokat teremtünk egymással.

Ez inkább az agy legnagyszerűbb képességeinek visszatükröződése, mintsem a butaság jele

– emelte ki a szakember.
Érdemes tehát ezt szem előtt tartani, amikor a következő alkalommal valaki furcsa pillantással illet minket, miközben a kutyánkkal vagy a macskánkkal „beszélgetünk". Ilyenkor nyugodt szívvel dőljünk inkább hátra és bátran véssük az eszünkbe: ez a jelenség bizonyítottan a társadalmi intelligencia megingathatatlan jele.