Szoptató pókfajtára bukkantak a kutatók

ugrópók
Gondoskodik utódairól az ugrópók
Vágólapra másolva!
Csemetéit anyatejjel tápláló pókot figyeltek meg kínai tudósok, akik szerint a pók teje négyszer több fehérjét tartalmaz, mint a tehéntej - olvasható a Science című folyóiratban közzétett tanulmányból.
Vágólapra másolva!

A kicsinyeket az általuk termelt póktejjel táplálják

Az anyatej termelésről eddig úgy tartották, hogy az kizárólag az emlősök jellegzetessége. A kínai tudósok által vizsgált

ugrópók faj (Toxeus magnus) egy tejszerű anyaggal táplálta kicsinyeit és egészen addig gondoskodott róluk ily módon, amíg azok felnőttek.

Az állatvilágban ismert a szoptatással való táplálás, galambok és flamingók termelnek úgynevezett begytejet, amellyel fiókáikat táplálják.

Ez a pókfajta nagyon hasonlít a hangyákra Forrás: commons.wikimedia.org

Ám a pókoknál megfigyelt anyai gondoskodás intenzitása és hosszú időtartam igen szokatlan a szakemberek szerint.

A kínai kutatók Thaiföldön őshonos, külsőre hangyákra hasonlító ugrópókoknál figyelték meg a jelenséget.

A fészkükben kikelt kicsinyeket az anyapókok teljeséggel az általuk termelt póktejjel táplálták.

A talán póktej folyékony tojás lehet

A kutatók megfigyelték, hogy a kicsik először a fészek felületén talált tejcseppekből isznak, majd ezután kezdenek el szopni az anya tojásrakó nyílásából. Csüan Kuj-csan, a tanulmány egyik szerzője szerint a póktej folyékony tojás lehet, amely az szülőcsatornából idő előtt kikerül.

– mondta Csüan Kuj-csan.

Gondoskodik utódairól az ugrópók Forrás: ng.com

A kutatók megfigyelték, hogy amikor az anya szülőcsatornáit befestették, elvágva ezzel a tej forrását, a 20 naposnál fiatalabb kicsinyek mind elpusztultak.

Amikor az anyát kivették a fészekből, az idősebb pókok lassabban növekedtek, és hamarabb elhagyták a fészket, majd még az ivarérettség elérése előtt elpusztultak

- derült ki a kínai tudományos akadémia jünnani részlege tudósainak kutatásából.