Nyolc múmiát találtak az egyiptomi Dahsúrban

Vágólapra másolva!
Az ókori Egyiptomból származó nyolc szarkofágot találtak, bennük múmiákkal Kairótól délre egy dahsúri piramisban - közölte szerdán a régészeti minisztérium.
Vágólapra másolva!

Az augusztusban kezdődött ásatási munkák révén "nyolc mészkő szarkofágot tartalmazó sírt tárhattunk fel, bennünk múmiákkal" - tette hozzá Musztafa Vaziri, a legfelső régészeti tanács főtitkára. A nyolc szarkofágra II. Amenemhat fáraó piramisában bukkantak rá, és a késői korból (i.e. 700-300) származnak a minisztérium szerint.

- közölte Musztafa Vaziri, hozzátéve, hogy három jó állapotban őrződött meg.

A minisztérium szerint a múmiákat rövidesen kiállítják a Hurghada és Sarm-es-Sejk vörös-tengeri üdülőhelyeken megnyitandó múzeumokban.

2015 októberében a hatóságok Scan Pyramids néven nagyszabású kezdeményezést indítottak, amelynek célja egyebek mellett a gízai és dahsúri piramisok titkos kamráinak feltárása, illetve építésük rejtélyének a megismerése volt. 2017 áprilisában a dahsúri temetkezési helyen végzett feltárásoknak köszönhetően a régészek 3700 éves piramist fedeztek fel.