Akkora földrengés volt, hogy közelebb csúsztak egymáshoz a szigetek

kék pingvin
Az új-zélandi Planty-öböl
Vágólapra másolva!
Egy két évvel ezelőtti súlyos földrengés hatására fél méterrel közelebb csúszott egymáshoz Új-Zéland északi és déli szigetei.
Vágólapra másolva!

A 2016. november 14-én bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű rengés megrázta a vetődési vonalakat, vagyis a Föld felszínének tektonikus törésvonalait is. Ezáltal a Déli-sziget 35 centiméterrel eltolódott az Északi-sziget irányába - írták a GNS új-zélandi geológiai kutatóintézet szakértői egy új tanulmányban.

A Cape Campbell - ahol a déli sziget legnagyobb törésvonala véget ér - és az Északi-sziget alsó csücskében lévő főváros, Wellington közötti távolság még így is több mint 50 kilométer. Mérhető geológiai változásokat okozott a földrengés Nelson városban is. A Déli-sziget északi peremén lévő település 10-20 milliméterrel megsüllyedt.

- mondta Sigrun Hreinsdottir, a GNS tudósa, aki kollégáival készített tanulmányában kiemelte, hogy a két évvel ezelőtti földrengés alkalmával legalább 25 vetődési vonalat ért törés.

A szokatlanul nagy szám tette a 2016-ost az egyik legösszetettebb földrengéssé, melyet valaha regisztráltak a Földön.

Hatalmas károkat okozott, több halálos áldozattal járt.

Forrás: Institute of Directors

Új-Zélandon nem ritka a földrengés. A szigetállam az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik, ahol több kontinenslemez találkozik. Ezen a területen évente akár 15 ezer lökés is történhet, melyek közül mintegy 100-150 érezhető az emberek számára is.

(MTI/AFP)