Megtalálták a gigászi dinoszauruszok korai ősét

szauropoda
A késői triászban élt Macrocollum itaquii rakonstrukciója
Vágólapra másolva!
A későbbi gigászi dinoszauruszok egy eddig ismeretlen, 225 millió évvel ezelőtt élt korai ősének maradványait tárták fel a régészek Brazília déli részén.
Vágólapra másolva!

Olyan pici volt a feje, hogy elfért volna az emberi tenyérben

Az Universidade Federal de Santa Maria és a Sao Paulói Egyetem kutatói a késő triász korban élt faj három egyedének rendkívül jó állapotban fennmaradt, teljes csontvázát tárták fel - olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A Sao Pauloi Egyetem paleontológusai a Macrocollum itaquii fosszíiliáinak feltárása közben Forrás: Storytrender

A Biology Letters című folyóiratban publikált tanulmány készítői a Macrocollum itaquii tudományos nevet adták az újonnan azonosított fajnak,

amelynek egyedei jóval kisebbek voltak mint későbbi gigászi leszármazottjaik.

A késői triászban élt Macrocollum itaquii rakonstrukciója Forrás: Live Science

A mindössze másfél méter magas és csaknem 90 kilogrammot nyomó

Macrocollum itaquii feje olyan kicsi volt, hogy elfért volna egy ember kezében.

Úgy tűnik, hogy társas teremtmények lehettek

A növényevő, két lábon járó és nagyon hosszú nyakú dinoszaurusz akkor élt, amikor a mai Brazília területe még a Pangaea szuperkontinenshez tartozott.

A Macrocollum itaquii feje olyan kicsi volt, hogy elfért volna az ember tenyerében Forrás: Earth

A triász időszakban még az összes jelenlegi szárazulat egyetlen hatalmas őskontinensben forrott össze, amelynek a triász legvégén kezdődött el a szétdarabolódása.

Így festenének a mai kontinensek illetve országok a Pangeán Forrás: Massimo Pietrobon

A három egyed maradványait egymáshoz nagyon közel fedezték fel a kutatók.

Az, hogy az állatok együtt haltak meg azt sugallja, hogy valószínűleg együtt is éltek, amiből az következik, hogy a korai dinoszauruszok társas teremtmények voltak.

Újabb láncszem a dinoszauruszok törzsfáján

A Macrocollum itaquii csontmaradványainak felfedezése révén egy újabb láncszemmel bővült a dinoszauruszok és azon belül is a sauropodomorphák - hosszú nyakú növényevő dinoszauruszok - evolúciós története.

A Macrocollum itaquii csontfosszíliái Forrás: Phys.org

A kutatók szerint a késő triász kor nori korszakának hajnalából származó fosszíliák nagyon ritkák, ezért a mostani eredményeket minden bizonnyal nagy érdeklőssel fogadja majd a tudományos közösség.

(Forrás: MTI/Phys.Org)