Páratlan sírhelyet találtak a salvadori maja "Pompejiben"

Joya de Cerén
Joya de Cerén
Vágólapra másolva!
Korábban nem ismert temetkezési helyre bukkantak régészek a "maja Pompejiként" ismert salvadori Joya de Cerénben - közölte helyi idő szerint csütörtökön a salvadori kulturális minisztérium. A várost több mint 1400 évvel ezelőtt temette be egy vulkánkitörés.
Vágólapra másolva!

A rossz állapotban lévő emberi csontokat, mellettük egy obszidián késsel november elején találták meg az UNESCO világörökségi listáján szereplő színhelyen, amely mintegy 35 kilométerre található a fővárostól, San Salvadortól.

A sírba temetett ember "kétségkívül a város lakója volt, de nem a Loma Caldera vulkán kitörése miatt halt meg" - közölte Michelle Toledo régész. Hozzátette, hogy feltételezéseik szerint a sír a kései klasszikus korból (i. sz. 600-900 tájáról) származik, mert az i. sz. szerinti 535. évi vulkánkitöréskor keletkezett úgynevezett új sárga földben találtak rá.

Joya de Cerén Forrás: Nancy Tuz

A Loma Caldera vulkán ezen kataklizmaszerű kitörése elpusztította a környékbeli maja falvakat, és létrehozta a több mint 50 négyzetkilométer felszínű Ilopango tavat.

Negyvenéves ásatás után ez az első alkalom, hogy temetkezési helyre bukkantak a helyszínen. Az ásatásokat a lelet közelében decemberig meghosszabbítják - mondta Michelle Toledo.

A kitöréskor keletkezett, Joya de Cerént beborító vulkáni hamu lehetővé tette a város épületeinek megőrzését és maja települések életének, rítusainak, mezőgazdaságának, kereskedelmének, közigazgatásának és étkezési szokásainak tanulmányozását, ugyanúgy, mint az i. e. 79-ben vulkánkitörés betakarta római város, Pompeji esetében.