Beperelnék a klímaváltozás felelőseit

klímaváltozás
Vágólapra másolva!
A Csendes-óceán délnyugati részén fekvő Vanuatu be akarja perelni a kőolaj-, földgáz- és szénkitermelő vállalatokat, valamint a fosszilis tüzelőanyagok használatára épülő iparosodott országokat a klímaváltozás előidézése miatt - jelentette be csütörtökön a szigetország külügyminisztere.
Vágólapra másolva!

A csaknem 80 szigetből álló és 280 ezer lakosú Vanuatu egyike annak a több mint tucatnyi csendes-óceáni szigetállamnak, amely alacsony fekvése miatt már most kénytelen szembe nézni az emelkedő tengervízszint és az egyre gyakoribbá váló viharok pusztító következményeivel.

Vanuatu külügyminisztere, Ralph Regenvanu a klímaváltozás által legsúlyosabban érintett fejlődő országok vezetőiből álló Climate Vulnerable Forum nevű globális egyesület csütörtöki virtuális csúcstalálkozóján beszélt arról, hogy országa jogi lépéseket tervez a klímaváltozás előidézésében részes cégek és országok ellen.

Mint fogalmazott:

Regenvanu felidézte, hogy mindössze egyetlen ciklon csaknem 450 millió dollár (127 milliárd forint) gazdasági veszteséget okozott az országának 2015-ben. A külügyminiszter szerint Vanuatu várja azoknak az országoknak a jelentkezését, amelyek csatlakoznának a kezdeményezéshez.

Hozzátette, a tervezett jogi lépések részleteit az ENSZ 24. Klímakonferenciáján (COP24) vitatnák meg jövő hónapban a lengyelországi Katowicében.

A nagyvállalatok és kormányok klímaváltozásban játszott szerepével foglalkozó keresetek száma egyre növekszik. Az egyesült államokbeli Baltimore idén júniusban 26 olaj- és gázvállalat, köztük a BP Plc, a Chevron Corp és az Exxon Mobil Corp ellen nyújtott be keresetet arra hivatkozva, hogy tudatosan járulnak hozzá az éghajlatváltozás "katasztrofális következményeihez".

(MTI/Reuters)