Érintéssel jobbá tehetjük mások mindennapjait

ölelés
Az ölelés segít legyőzni a rossz érzéseket egy vita után
Vágólapra másolva!
Úgy érzi elbotlott? Stresszes? Egy kissé szomorú valamilyen nézeteltérés miatt? Egy új tanulmány szerint a megoldás pofonegyszerű: csupán egy öleléssel mindent a helyére áll.
Vágólapra másolva!

Evidencia az ölelés és az érzelmi állapotok között

Öleld ki magadból a problémákat! Summázza egy mondattal kutatásai legfontosabb tanulságát egy most megjelent tanulmány, amely a napokban jelent meg a PLOS ONE szaklapban.

A Carnegie Mellon Egyetem Pszichológiai Tanszékének eredményei arra engednek következtetni, hogy csupán egyetlen érintés csökkentheti a különböző, társas kapcsolatokból adódó rossz érzéseket, mint amilyenek például egy veszekedés vagy vita után keletkeznek.

Endorfinokat szabadít fel az ölelés Forrás: pexels.com

A kutatók több mint négyszáz önkéntes közösségi interakcióit vizsgálták két teljes héten keresztül: figyelték a mindennapos tevékenységeiket, a hangulataikat és a fizikai érintkezéseiket. A tanulmány szerzői ok-okozati összefüggést találtak az érzelmi állapotok, konfliktusok és az adott vagy fogadott ölelések között.

Egyértelműen az ölelés segített

– mondta Michael Murphy, a Carnegie Mellon Pszichológiai Tanszékének posztdoktori kutatója, a tanulmány szerzője. – „Egyértelműen a ölelés segített abban az embereknek, hogy ne érezzék annyira rosszul magukat valamilyen konfliktus vagy negatív esemény után."

Az ölelés segít legyőzni a rossz érzéseket egy vita után Forrás: pexels.com


Az öleléssel együtt járó pozitív érzések férfiaknál és nőknél egyaránt, korra való tekintet nélkül jelentkeztek, habár a hölgyek szívesebben ölelgettek másokat.

– jelentette ki a szakember.

Minden esetben gyógyírt jelentett

A kutatók meglepve tapasztalták, hogy az ölelés minden esetben gyógyírt jelentett, legyen szó baráti, romantikus vagy bármilyen érintésről. A hangulattal kapcsolatos, pozitív érzések minden esetben jelen voltak.

– hangsúlyozta Michael Murphy. – „Nem mindegy, hogy egy idegent, egy vitapartnert, a szeretőmet vagy épp az édesanyámat ölelem meg."
Egyelőre azt sem tudják biztosan, hogy egyes emberek ölelései hatékonyabbnak bizonyulnak-e, mint másoké. Akárhogy is, egy szívből jövő ölelés semmiképpen sem tűnik hátránynak.