Rohamosan gyógyul a Föld sérült ózonrétege

ózonlyuk
Rekordméretű ózonlyuk az Antarktisz fölött 2006-ban. A lila és kék színek jelzik, hol volt a legalacsonyabb az ózon koncentrációja
Vágólapra másolva!
Egy ma közzétett ENSZ jelentés szerint gyógyul a Földet védő ózonréteg, amelyet korábban súlyosan károsítottak az aeroszolos spray-k és hűtőgázok.
Vágólapra másolva!

A század derekára az Antarktisz felett is bezáródhat a lyuk

A Földet körülvevő ózonréteg az 1970-es években kezdett el vékonyodni. A tudósok világszerte megkongatták a vészharangot, hogy felhívják a figyelmet egyes vegyi anyagok ózonkárosító hatására. Az ennek nyomán megtett intézkedések eredményeként

az északi félteke fölötti égbolton 2030-ra teljesen helyreállhat az ózonréteg,

az Antarktisz fölül pedig 2060-ra szintén eltűnhet az ózonlyuk.

Rekordméretű ózonlyuk az Antarktisz fölött 2006-ban. A lila és kék színek jelzik, hol volt a legalacsonyabb az ózon koncentrációja Forrás: NASA

A déli félteke fölötti ózonréteg a század közepére gyógyulhat be

- hangzott el hétfőn egy quitói konferencián.

Az ózonlyu az, Északi-sark felett, 2011-ben Forrás: NASA Goddard Intézet

Az ENSZ jelentését társelnökként jegyző Paul Newman, a NASA Goddard Űrrepülési Központjának vezető Föld-tudósa hangsúlyozta: ha tovább folytatódott volna az ózont károsító anyagok légkörbe jutása, annak komoly következményei lettek volna, de ezt sikerült megállítani.

Az 1990-es években volt a legnagyobb az ózonlyuk

A földi légkör felső rétegében az ózonpajzs védi a bolygót a Napból érkező ultraibolya-sugárzástól, amely számos problémát okoz, így többek között bőrrákot vált ki, és károsítja a terményeket.

A Napból érkező és az élő szervezetekre veszélyes UV-sugárzás zömét az ózonpajzs fogja fel Forrás: Science Photo Library/MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Mark Garlick/Science Photo Libra

Az ózonréteget az ember által előállított klór-fluór-karbon (CFC) vegyületek pusztítják.

A világ országai 1987-ben, a montreali jegyzőkönyvben foglalt egyezményben állapodtak meg arról, hogy kivonják ezeket a káros anyagokat az ipari termelésből és mással helyettesítik őket.

Hosszú ideig a légkondícionáló berendezéseket is az ózonréteget károsító CFC vegyületeket tartalmazó anyaggal töltötték fel Forrás: BELGA/AFP/Patrick Lefevre

Az egyezmény hatását négyévenként vizsgálják fölül egy konferencián, amelyet ezúttal Equadorban rendeztek meg.

Az ózonréteg károsodása a kilencvenes években ért a tetőfokára,

amikor a teljes ózonpajzs 10 százaléka eltűnt. 2000 óta azonban évtizedenként 1-3 százalékkal ismét gyarapodik - közölte Newman.

Egészen a sztratoszféra tetejéig nyúlik fel a pajzs

Idén a Déli-sark fölött csaknem 25 millió négyzetkilométernyi ózonlyuk tátongott, ám 2006-ban ez a lyuk még majdnem 30 millió négyzetkilométeres volt.

Az ózonlyukkiterjedésének változása az Antarktisz felett Forrás: NASA

A lyuk szeptemberben és októberben tágul a legnagyobbra, és december végén tűnik el egészen az északi féltekén beköszöntő tavaszig.

Az ózonréteg, amelyet három oxigénatomból álló instabil, színtelen molekulák alkotnak, a Föld felszíne fölött tíz kilométerrel kezdődik és majdnem 40 kilométeres magasságig húzódik.

Az ózonatom szerkezete Forrás: Wikimedia Commons

Mint Newman megjegyezte: ha semmit sem tettek volna az ózonréteg elvékonyodása ellen, akkor 2065-re a réteg kétharmada elpusztult volna.

Kelet-Ázsiában növekszik az ózonkárosító anyagok kibocsátása

Brian Toon, a Coloradói Egyetem tudósa azonban figyelmeztetett arra, hogy az ózonréteg javulása még nem teljes sikertörténet:

szerinte még csak ahhoz a ponthoz érünk el, ahonnan a gyógyulás elkezdődhet.

Az ózonpajzs egészen a sztratoszféra felső határáig, 40 kilométeres magasságig nyúlik fel Forrás: U.S. Air Force Photo

A jelentés kiemelte, hogy Kelet-Ázsiában 2012 óta a betiltott klór-fluór-karbon-kibocsátás növekedését mérik, bár a kibocsátó országot vagy országokat egyelőre nem sikerült azonosítani.

A Távol-Keleten még mindig aggasztóan magas a légszennyezés Forrás: MTI/EPA/Vu Hong

Közben a CFC vegyületeket helyettesítő anyagokat is le kell cserélni,

mert azok a globális felmelegedést fokozzák. Newman szerint 2060 előtt nem lehet teljes sikerről beszámolni, mint mondta: "azt majd legfeljebb az unokáink tehetik meg".

(Forrás: MTI)