A City, London pénzügyi központjának közvetlen közelében, a Temze partján fekszik a vaskos fallal és bástyákkal körbekerített Tower, a brit főváros egyik nevezetes szimbóluma.
A középkori angol királyok egykori rezidenciája csaknem egy évezredes múltra tekinthet vissza.
A Tower „ősét”, a Fehér Tornyot Hódító Vilmos parancsára a 11. század végén, 1078-ban építették, az akkori városfal délkeleti sarkánál, közvetlenül a Temze partján.
A legenda szerint – amit William Shakespeare is megírt III. Richárd című királydrámájában – a Towert ennél sokkal korábban, még Julius Caesar idején a rómaiak emelték,
ám ennek a hagyománynak nincs semmilyen valós alapja.
A Fehér Tornyot a 12. század második felében,
a keresztes háborúk híres hadvezére, Oroszlánszívű Richárd vetette körbe vizesárokkal és bástyákkal megerősített fallal.
A Tower erődítési munkálatait a skótok nevezetes szabadságharcosát, William Wallist legyőző I. (Nyakigláb) Edward fejezte be, 1275 és 1285 között, aki a meglévő vizesárok mellé még egyet ásatott.
(Amikor Nyakigláb Edward várárkát 1830-ban kiszárították, a múlt hátborzongató emlékeként emberi csontvázakat találtak az árok alján.)
A Tower egészen a 16. századig a középkori angol királyok legfőbb szálláshelyének számított.
Annak ellenére, hogy 1837-től a Buckingham-palota lett a királyi család lakhelye, a napjainkban múzeumként működő Tower hivatalosan még mindig királyi rezidenciának számít.
A Tower falai között az angol történelem számos híressége raboskodott az elmúlt évszázadokban, sőt többen itt is fejezték be földi pályafutásukat a bakó kezétől.
A Towerben lépett a vérpadra 1537-ben VIII. Henrik király szerencsétlen sorsú felesége, Boleyn Anna,
de ugyancsak itt sújtott le a hóhérpallos a nagy étvágyú Henrik ötödik feleségére, Howard Katalinra csakúgy, mint 1553 júliusában a „kilencnapos” királynőre, I. Johannára.
Ugyancsak itt végezte IV. Henrik fivére, Clarence herceg is, akit még a Rózsák háborúja idején 1478 februárjában a várkastély udvarán fejeztek le.
A Towert a 18. század végéig használták börtönként.
Az 1914-ben kitört első világháború éveiben rövid időre ismét visszatértek a középkor véres hagyományai a Tower udvarára, ahol összesen 11 elfogott német kémet lőttek agyon.
Ezt a furcsa epizódot leszámítva azonban úgy tűnt, hogy a „nagy háború” után végleg történelmi emlékké válik a Tower börtönkrónikája, de mégsem így történt.
Miután 1939. szeptember 1-én a náci Németország megtámadta Lengyelországot, szeptember 3-án először Franciaország, majd néhány órával később Anglia is hadat üzent a Harmadik Birodalomnak; ezzel kezdetét vette a második nagy világégés.
1940. május 10-én Winston Churchill került a londoni háborús kabinet élére, aki Nagy-Britannia szorult helyzete ellenére kemény és elszánt harcot hirdetett meg Hitler ellen, kategorikusan elvetve a nácikkal való bármilyen kompromisszum lehetőségét.
Pedig arisztokrata körökben,
sőt, még az angol királyi családban is szép számmal akadtak olyanok,
akik szívesen kiegyeztek volna Berlinnel. Magától a Führertől sem volt idegen ez a gondolat, amit többek között a lengyel hadjárat után, 1939. október 6-án elmondott „nagy békebeszéde” is alátámaszt.
A náci felső vezetők közül különösen Hitler pártbeli helyettese, a miszticizmusra hajlamos Rudolf Hess volt elkötelezett az Angliával megkötendő béke ügye iránt Haushoffer professzor, az élettér-elmélet atyjának hatására, aki azt hirdette, hogy a britek és a németek sorsközösségre ítéltetett testvérnép.
A második világháború kitörése után az addigi befolyását egyre jobban elvesztő fantaszta pártvezető-helyettes
1941 tavaszán kigondolt egy eszelős tervet arról, hogy titokban Angliába repül,
és egymaga nyélbe üti Churchill eltávolítását valamint a két „testvérnép” közötti békét.
Ilyen előzmények után került sor 1941. május 10-én Rudolf Hess máig nem teljesen tisztázott hátterű angliai „disszidálására”.
1941. május 11-én vasárnap este, a Ditchley-ben rövid hétvégi pihenőn tartózkodó Winston Churchill éppen vacsorázni készült, amikor kopogtattak az ajtaján.
Bracken, Churchill személyi titkára közölte a miniszterelnökkel, hogy a telefon túlsó vonalán Douglas-Hamilton herceg, az egyik kelet-skóciai vadászrepülő körzet parancsnokának megbízottja
„halaszthatatlanul sürgős kormányügyben” szeretne beszélni vele.
A megbízott elképesztő hírt közölt a háborús kabinet fejével;
egy Észak-Skócia felett ejtőernyővel kiugrott német hadifogoly azt állítja magáról, hogy ő Rudolf Hess, Adolf Hitler helyettese.
Hess lehetetlen ábrándjai, hogy személyesen tárgyaljon VI. György királlyal Churchill, a „béke legfőbb ellenségének” eltávolításáról és Anglia behódolásáról, azonban villámgyorsan kudarcba fulladtak.
A brit miniszterelnök május 13-án Anthony Eden külügyminiszternek írt feljegyzésében három pontba foglalt utasítást adott ki a „Hess kameráddal” szemben követendő eljárásról.
Ennek értelmében
Hitler helyettesét olyan hadifogolynak kell tekinteni, aki potenciális háborús bűnös,
és akit ezért London közelében, szigorúan őrzött helyen a külvilágtól teljesen elszeparálva kell tartani mindaddig, amíg nem születik végleges döntés a további sorsáról.
Addig is, amíg nem alakítják ki fogságának helyszínét, csukják a Towerbe – szólt a miniszterelnöki ukáz.
Így esett meg, hogy hosszú idő után ismét megnyílt a Temze-parti várbörtön ajtaja,
ahol Rudolf Hess, a Führer bukott helyettese – a Tower történetének utolsó foglyaként – kerek négy napot raboskodott Clarence herceg, Boleyn Anna, Howard Katalin és I. Johanna egykori börtönében.