Tudja-e, ki volt az utolsó európai boszorkány?

boszorkányság
Az emberek természetfeletti hatalmat tulajdonítottak a boszorkányoknak
Vágólapra másolva!
Azzal vádolták, hogy természetfölötti eszközökkel mérgezte a gyerekeket, majd kedve szerint gyógyította őket. A svájci születésű Anna Göldit a 18. században végezték ki boszorkányság vádjával, és a glarusi parlament csak 2008-ban mentette fel bűnössége alól, majd 226 év után törölték az ügyet.
Vágólapra másolva!

Elvesztette újszülött csecsemőjét

Anna Göldi 1734. októberében született a svájci St. Gallen kantonbeli Sennwaldban. A szegény parasztcsalád gyermeke édesapja halálával mindenét elveszítette, ezért édesanyja kivette az iskolából, és eladta szolgálónak egy módosabb családhoz.

Anna Göldi életét az első pillanattól kezdve szerencsétlenségek tarkították Forrás: commons.wikimedia.org

Szerencsétlenségére Anna beleszeretett egy asztalos inasba, akinek azonban esze ágában sem volt feleségül venni a várandós, szerelmes lányt.

A férfi elhagyta, így Anna kénytelen volt egyedül, nehéz körülmények között megszülni a gyermekét. Az újszülött azonban másnap reggelre életét vesztette, és ezzel megpecsételődött a lány sorsa.

A főtérre hurcolták és nyilvánosan megalázták, majd hat év fogságra ítélték, amit szülei házában kellett letöltenie.


Miután azonban családjának valamennyi tagja elhunyt, Anna egy rokonhoz került a következő három évre, ahonnan megszökött, és újra cselédsorba kényszerült a Glarus kantonban található Mollisban.

A sennwaldi református templom, ahol elsőként ítélték el Anna Göldit Forrás: wikimedia.commons.org

A szegény szolgálóval a ház ura kezdett viszonyt, és ismét teherbe esett, de ezt a babáját is elveszítette. Az eset pedig több mint gyanús lett a 18. század akkori felfogása szerint.

Gombostűket találtak a lányok a tejes csészében

Anna gyermeke ismételt elvesztése után kétségbeesett és megszökött a Zwicki családtól. Strasbourgba indult, ám útközben meggondolta magát. Úgy döntött, hogy mégis Svájcban marad és a kanton központjában, Glarusban kapott munkát.

A 18. században nem voltak ritkák a boszorkányperek Forrás: en.wikipedia.org

Anna negyvenkét évesen Johann Jakob Tschudi házában kezdett cselédként dolgozni. A város erős, gazdag és tiszteletreméltó orvosa, bírája és természettudósa feleségével és öt gyermekével élt egy takaros kis házban. A gyerekek nagy figyelmet igényeltek, és néha igen bosszantóan viselkedtek. Ráadásul a háziúr is legyeskedni kezdett Anna körül.

Egy nap aztán két kislány, Annamaria és Susanna gombostűket talált a tejes csészéjükben és a kenyerükben. A család azonnal Annát vádolta azzal, hogy ő tette azokat oda, hiszen a cselédek közül ő felelt az ételek készítéséért.

Glarus kantont délről Graubünden, északról és keletről Sankt Gallen, nyugatról Schwyz, délnyugatról pedig Uri kantonok határolják Forrás: de.wikipedia.org

A tanácsházára citálták, ahol azonban hiába bizonygatta ártatlanságát. Kirúgták az állásából és menekülni kényszerült.

Természetfeletti hatalmat tulajdonítottak neki

Miután Anna távozott Tschudi doktor házából, az egyik kislány, Annamaria nagyon beteg lett.

Ekkor Glarusban már szinte mindenki azt rebesgette, hogy bizonyára természetfölötti eszközöket használt a gyermek megmérgezéséhez.

Anna ekkor már kétségbeesetten menekült, hiszen pontosan tudta, hogy mi vár azokra a nőkre, akiket boszorkánysággal vádolnak.

A boszorkányokat előszeretettel égette meg az inkvizíció Forrás: en.wikimedia.org

A lehetőségei szerint megváltoztatta külsejét és álnéven kezdett el dolgozni, miközben egyre messzebb és messzebb menekült.

Vérdíjat vetettek ki a fejére, és nem adták fel a keresését. Csak két év múlva, hosszas kutatás után bukkantak a nyomára Degersheimben.

1782. február 21-én hurcolták vissza Glarusba, ahol azonnal börtönbe vetették.

A gyógyítással megpecsételte sorsát

A városban addigra már mindenki tökéletesen biztos volt abban, hogy a Tschudi család gyermekét Anna Göldi mérgezte meg, miközben furcsa módon abban is hittek, hogy ha természetfeletti képességekkel bír, akkor bizonyára meg is tudja gyógyítani őt.

Az emberek természetfeletti hatalmat tulajdonítottak a boszorkányoknak Forrás: pexels.com

Annát kínzással fenyegették, és a kis Annamaria ágyához vitték. Az asszony jelenlétében a gyermek csodával határos módon elkezdett jobban lenni, majd meggyógyult.

A kislány szerencséje azonban Anna szerencsétlenségét is jelentette: ezzel „bizonyossá" vált, hogy a nő kapcsolatban áll a szellemi világgal, és megpecsételte a saját sorsát.

Kínzással csikartak ki belőle vallomást

A következő hetekre Anna visszakerült a börtönbe, és folyamatosan kínozták. Ennek hatására végül

bevallotta, hogy megállapodást kötött az ördöggel azért, hogy bosszút álljon Annamarián a múltbéli bánásmódért.

Ezt a mondatot a nő kínzói gondosan feljegyezték, mint a legfontosabb bizonyítékot. 1782 júniusában nyilvánosan is elítélték, és a város főterén lefejezték.

Glarus főtere ma - itt fejezték le Anna Göldit is Forrás: commons.wikimedia.org

Anna megpróbáltatásai és kivégzése azonban hatalmas felháborodást váltott ki Svájcban és az ország határain túl is.

A nem Glarus kantonból származó nőt a helyi bíróság ugyanis nem vonhatta volna felelősségre, a később nyilvánosságra került aktájában pedig kerülték a boszorkány és a boszorkányság szavakat is. A pontos vád méregkeverés volt ellene, de erről bírái mélyen hallgattak.

Ártatlanságát csak több mint kétszáz év után bizonyították

A kutatók azóta is Anna Göldi tragikus kivégzésének valódi okait keresik. Arra jutottak, hogy

Anna vesztét nagy valószínűséggel szerelmi kapcsolata okozhatta, amelyet az illusztris Jakob Tschudival tartott fenn.

A Tschudi család viszont szerette volna elkerülni a nyilvános szégyent, ezért ügyes kis összeesküvést terveztek, amely végén megszabadultak Annától.

A boszorkányperek során hiába vallották magukat a nők ártatlannak Forrás: commons.wikimedia.org

2007-ben Walter Hauser svájci újságíró elkezdte áttanulmányozni a per addig ismeretlen forrásanyagát, majd könyvet írt az ártatlanul kivégzett asszonyról Justizmord an Anna Göldi címen. Közben kérvényezte Anna rehabilitációját is, amit azonban elutasított mind a glarusi parlament, mind a helyi egyháztanács.

Egy év múlva azonban rejtélyes okokból meggondolták magukat, és Glarus tisztviselői 2008 augusztusában, halála után 226 évvel felmentették Anna Göldit, nevét törölték, és az ügyet az „igazságszolgáltatás meghiúsulásának" nyilvánították.

Az asszony történetét a közelmúltban megnyílt Anna Göldi Múzeum meséli el.

Ma már múzeum őrzi Anna Göldi ártatlanságának emlékét Glarusban Forrás: annagoeldi.ch

Emlékezetét őrzi egy 2007-ben létrehozott alapítvány, az Anna Göldi Stiftung is, amely segítséget nyújt a társadalom peremén állóknak, a kisebbségeknek és a zsarnokság áldozatainak. Kétévente gazdára talál az Anna Göldi-díj is: az elismerést olyan személy kaphatja, aki kiállt az emberi jogokért vagy a nők jogai mellett.